hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Levonuló árhullám
Két nap alatt félévnyi eső

2008. 08. 06.
Lapzártánkig mindenhol megszűnt a harmadfokú árvízvédelmi készültség, miután tovább csökkent az árvízi védekezéssel érintett szakaszok száma; jelenleg összesen 716 km hosszúságú folyószakaszon van érvényben árvízvédelmi készültség – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.

Jelenleg még mindig 15 folyón és patakon, 716 km hosszan zajlik az árvízi
védekezés, de ebből szerda reggelre már csak a Hernád alsó szakaszán, 10 km
hosszan van érvényben harmadfokú készültség. A Hernád apadásához igazodva a
helyi vízügyesek megkezdték a levonuló árhullám utáni helyreállítási munkákat: a
homokzsákokból kiépített ideiglenes töltésmagasítások visszabontását és a
töltések járhatóvá tételét. A vízügyi szakemberek naponta mintegy kétezer ember
munkáját koordinálták, a teljes védekezési és helyreállítási munkák együttes
költségét az árhullám vártnál kedvezőbb levonulása miatt szakértők 900 millió
forint körülire becsülik.

Az áradást az váltotta ki, hogy a Kárpátok lejtőin egy félévnyi
csapadékmennyiség (300 milliméter) hullott le két nap alatt, amely meghaladta az
elvezető rendszerek képességeit. A belvízzel elöntött terület nagysága jelenleg
4100 hektár, a belvízvédelmi készültséget pedig azért kellett elrendelni, mert a
folyók magas vízállása miatt megszűnt a belvízcsatornák befogadási lehetősége.


A Tisza Tokaj alatti szakaszán a tetőzést a hét második felére várják. Itt
szerdán délben 670 centiméteres vízszintet mértek. A folyó három árvízvédelmi
szakasza mentén, Zemplénagárdtól a Sajó torkolatáig elsőfokú készültség van
érvényben, mivel egy nap alatt 20 centit emelkedett a folyó. Továbbra is
elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza bal partján Tiszafüred és Rakamaz
között. Az időjárási előrejelzések szerint a Tisza vízgyűjtőjén további, az
áradást jelentősen befolyásoló eső nem várható.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közölte: az Új Magyarország
Fejlesztési Tervben 2007 és 2013 között 150 milliárd forint uniós forrás áll
rendelkezésre árvízvédelmi fejlesztésekre, ebből 110 milliárd a Vásárhelyi-terv
továbbfejlesztésére. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!