hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A híd túl messze van
Káosz a Megyeri híd körül

2008. 07. 09.
Az augusztus végén átadásra kerülő Megyeri híd műszaki szempontból bravúrnakszámít, kérdéses ugyanakkor, hogy be tudja-e tölteni funkcióját, hiszen budai szakasza a „semmibe” vezet, és máig nincs terv arra, hogy milyen csatlakozások épülnek ki hozzá. Természetesen politikai csatározásokra vezethető vissza, miért is nem tudtak elkezdődni az MO-ás budai szakaszának munkálatai.

A budapesti körgyűrű tervei már 1943-ban ott feküdtek vitéz dr. Vásárhelyi
Boldizsár asztalán. A tényleges kapavágásokra azonban csak a nyolcvanas évek
végén kerülhetett sor. Az M0-ás körgyűrűhöz nyilván hozzátartozó két Duna-híd
közül a hárosi építése ’90-ben befejeződött, és az északi híd tervezése is már
’93-ban elkezdődött. Mégsem sikerült a 2007 végére tervezett átadás. A kilenc
hónapos csúszás közlésekor – talán azért, hogy elvegyék a drámai bejelentés élét
– Kóka János internetes szavazást hirdetett meg a híd nevéről. Az ötletet két
amerikai komikus hitelesítette, amikor ringbe szálltak azért, hogy az ő nevüket
viselje az építmény. A nyertes Ste­phen Colbert lett 17 millió szavazattal, őt
követte másodikként Jon Stewart. Honfitársainkat sem kellett amúgy félteni a
keresztelőparádéban: Chuck Norrist, a texasi kopót tartották leginkább
érdemesnek arra, hogy a nevét hazai vizeken is megőrizzék az örökkévalóságnak.
Bár az ötlet és eredménye bejárta a világsajtót, mégsem Colbert büszkélkedhet a
végeredménnyel, hanem egy internetes szavazó, aki a „megyeri” jelzőt javasolta,
miután a híd a két „megyer”-t – Káposztást és Békást – köti össze.

Az előre láthatóan akár évekig is funkción kívül álldogáló alkotást augusztusban
adják át, hogy Újpest és Budakalász, a 2-es és a 11-es főút között létesítsen
összeköttetést. Csakhogy ahhoz valahogy fel is kell rá hajtani. Már a híd
tervezési szakaszában lehetett tudni, hogy budai oldalon nem lesznek meg a
szükséges csatlakozások. Az eset egyébként nem egyedülálló, hiszen kezdetben a
hárosi és a Lágymányosi híd is a semmibe vezetett.

„A hídépítésnek akkor van értelme, ha azzal egy ütemben vagy nagyon hamar
összekötik a 10-es úttal” – emlékeztette lapunkat Tarlós István, Óbuda egykori
polgármestere, hogy csapatával többször is megfogalmazták fenntartásaikat.
Demszky Gábor viszont úgy emlékezett az esetre az ATV Egyenes Beszéd című
műsorában, hogy az utolsó pillanatig könyörgött Tarlóséknak, foglaljanak végre
állást, hogy a felkínált hat nyomvonal közül melyiket tartják elfogadhatónak,
mert enélkül nem tudnak elkezdődni az M0-ás budai szakaszának munkálatai.

„Demszky Gábor még a műszaki alapfogalmakkal sincs tisztában” – háborog Tarlós.
Indoklása szerint egy budapesti kerület nem is adhat ki létesítési engedélyt,
csupán tulajdonosi hozzájárulást, plusz véleményezési joga van. A kerület annyit
fogalmazott meg véleményként, hogy az ország legnagyobb lakótelepétől, a
békásitól biztonságos védőtávolságot kell tartani a beruházások alkalmával. Csak
nagy nehezen, 2007 januárjában született meg a hetedik változat, amely új
nyomvonalat is jelent egyben – ez Budakalász felől kerüli meg a barlangokat, és
végig alagútban halad –, és Óbuda önkormányzata az első adandó alkalommal el is
fogadta. Lehet, hogy Demszky előre fél a várható közlekedési káosztól? – teszi
fel a kérdést.

Bár előre nem számítható ki pontosan, biztosra vehető, hogy az új híd
beüzemelése hatalmas dugókat fog okozni a budai régióban, főleg a Szentendrei és
a Bécsi út forgalma fog megnövekedni. A térség polgármesterei a negatív hatások
kiküszöbölése érdekében létrehozták az M0-ás Érdekvédelmi Szervezetet, egyelőre
18 település részvételével.

„Nagyon örülünk neki, hogy a körgyűrű folytatódik, viszont különböző
környezetvédelmi és közlekedési problémákra szeretnénk felhívni a figyelmet.
Ahhoz, hogy ez a nagyarányú forgalom kezelhető legyen, szükség lenne mentesítő
és elkerülő utakra, súlykorlátozásra, gyalogátkelők, forgalomelterelő szigetek
megépítésére. Érdemi, komoly válaszokat eddig nem kaptunk a felvetéseinkre, csak
tanácsokat, például azt, hogy pályázzunk. A pályázatokra kapott néhány millió
forint azonban nem oldja meg a problémát” – magyarázta el a Heteknek az
összefogás értelmét a szervezet elnöke, Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere.


A híd keleti csatlakozása Budapest úthálózatához jobban megoldott, ennek
ellenére elterjedt, hogy Újpest akár kész megakadályozni a híd forgalomba
helyezését. Persze, ha minden az előzetes tervek szerint halad, a kelet felől
épülő M0-ás is néhány hónapon belül csatlakozni fog a Megyeri hídhoz. Derce
Tamás, Újpest polgármestere azonban igen fontosnak tartana néhány beavatkozást a
híd forgalomba helyezése előtt vagy esetleg közvetlenül utána. A kerület első
embere lapunknak elmondta, hogy forgalomtechnikai átszervezésre lenne szükség
azoknál a csomópontoknál, ahol a hídról fel- és lemegy majd a forgalom, azért,
hogy ne növekedjen a balesetek száma. A polgármester kihangsúlyozta, hogy
ezeknek a változtatásoknak a megvalósítása nem a kerület feladata, ennek
ellenére két kereszteződés áttervezését a kerület már elvégezte.

És hogy tovább borzoljuk a fővárosiak idegeit, érdemes megemlíteni, hogy az
uniós támogatások odaítélésének a szempontjából 2010-től más megítélés alá fog
esni a főváros, így hamarosan a közlekedést érintő új beruházásokra kerül sor. A
budai alsó rakpart egy részének lezárása után a közeljövőben nem lehet a felsőn
sem közlekedni. Forgalomkorlátozásokra kell majd számítani a Múzeum körúton, a
Külső-Váci úton és a Haller utcán is. Azonnal lezárják továbbá a Margit hidat,
mihelyt megtörténik a Megyeri híd átadása. Jelentősen javíthatna a helyzeten, ha
megépülne az Aquincum magasságába tervezett híd, ennek megvalósítását azonban
bizonytalan időre elhalasztották. A főváros bizakodó, hogy a közlekedés a
fentiek ellenére mégsem fog összeomlani.

Magasabb, mint a bazilika

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!