hetilap

Fotó: MTI

Újabban Szlovákiát tekintik Kelet-Európa mintaországának, hiszen óriási
gazdasági növekedést produkálnak, de a szlovák modell kritikusai szerint ennek
az volt az ára, hogy ötmillió lakosból egymilliót teljesen perifériára toltak.
Akkor milyen modellt válasszon Magyarország?

–Nagyon leegyszerűsítve, két markánsan megkülönböztethető gazdasági modell
létezik a világon. Az egyik szerint mindenáron növekedni kell, s mindent ennek a
célnak kell alárendelni, majd ebből juttatni a rászorultaknak. A másik, ettől
balra álló modell szerint nem mindenek feletti cél a gazdasági növekedés, arra
is figyelni kell, hogy ne jöjjenek létre leszakadó csoportok, ehhez magasabb
szinten kell tartani a redisztribúciót, az állami újraelosztást, még akkor is,
ha ez növekedési áldozattal is jár.

Magyarországon e kettőnek egy rossz ötvözete valósult meg. Jelentős a növekedési
áldozat, ráadásul illúzió, hogy amint a Gyurcsány-csomag hatására rendbe jön az
egyensúly, akkor ismét, mintegy „magától” elindul a növekedés.

Ennek az az oka, hogy sok a strukturális probléma. 2007-ig növekedett az állami
központosítás mértéke, emelkedett a szociális kiadások GDP-hez viszonyított
aránya, eközben nem csökkentek a társadalmi egyenlőtlenségek. Tehát miközben sok
pénzt von el az állam a polgáraitól, s ennek jelentős részét szociális területen
költi el, nem valósul meg az a célkitűzés, hogy legalább ne növekedjen az
elszegényedés.

Eközben versenyképes multinacionális vállalatokra és növekedésre képtelen kis-
és középvállalkozói rétegre szakadt a magyar gazdaság, a növekedési modell
kifulladásáért pedig a ked­ve­zőtlen adórendszer és a foglalkoztatást visszafogó
szociális rendszer okolható.

Mi a probléma gyökere?

–A problémáknak kulcseleme az, hogy elrontották az ösztönzőket. Amint azt
egy ismert makroelemző fogalmazta meg nemrég, ha ledobnának ide egy svédet, egy
csehet, egy szingapúrit vagy bármilyen más embert, akkor ő is pontosan ugyanúgy
kezdene el viselkedni, mint a magyarok. Nem kevés élethelyzetben ugyanis nem éri
meg dolgozni, sőt, előfordulhat, hogy anyagilag rosszabbul jár, aki munkát
vállal, mint ha otthon maradna segélyen.

Ezért kell elkezdeni dolgozni egyidejűleg a keresleti és kínálati oldal
megváltoztatásáért. Ha az ösztönzőket rendbe tesszük, az emberek egy picit
jobban rákényszerülnek arra, hogy akarjanak megjelenni a formális gazdaságban.
Ezzel az Európában rendkívül alacsony aktivitási rátánk növekedne. Igaz, ehhez
szükség lenne arra is, hogy legyen kereslet a friss munkaerőre.

Tehát azt is meg kell teremteni, hogy egy vállalkozónak érdemes legyen felvennie
munkaerőt, ami most a magas élőmunkateher mellett elképzelhetetlen. Emellett a
munkaerő képzettségén is változtatni szükséges, illetve azon, hogy a magyar
oktatási rendszer hibája miatt ne „termelődjék újra” évente több tízezer
alulképzett, az iskolarendszert elhagyó fiatal. Egyébként nem a jól képzett,
magasan kvalifikált munkaerőnek az elhelyezkedésével van a gond.

Három csoporttal nem tud a jelenlegi rendszer mit kezdeni. Leginkább az
általánosan alulképzettek területén van 20-30 százaléknyi elmaradásunk az
aktivitás területén a nemzetközi mutatókhoz képest. A második jelentős csoport a
középkorú férfiak, köztük sok esetben a rokkantnyugdíjba menekültek tábora, akik
között az alkoholizmus is sok problémát okoz. A harmadik csoport, a kismamák
26–34 év közötti csoportja, akik nehezen tudnak visszamenni a munka­erőpiacra.
Célzott programokat kellene indítani számukra.

Nyilván a változás azt jelentené, hogy csökkenteni kellene a szociális és
családtámogatási rendszerbe rakott adóforintok mértékét. Ha ezermilliárd
forintot – amennyit Önök javasolnak – kivonnak a rendszerből, az nem okoz-e
súlyos szociális válságot?

–Nem úgy fogalmaznék, hogy csökkenteni a szociális támogatást, hanem úgy,
hogy az ösztönzőkön kell változtatni. Ha csökkentik az munkát terhelő adókat,
akkor nyílhatna az olló a segély és a munkabér között, az utóbbi javára. Ha 70
ezerről az adócsökkentés miatt 90-100 ezerre menne fel a nettó kereset, akkor
már nem érné meg az 50 ezer forintos szociális segélyen élés. Az
adócsökkentésnek több eleme lehetne, így például részben a fogyasztási adókra
tehetnék át a munkát terhelő elvonásokat.

A magyar gazdaság a növekedési csapdából járulékcsökkentéssel, a munkakínálat
növelésével és egy ezermilliárd forintos adóreformmal tudna kikecmeregni. Egy
ilyen típusú program egyébként megpörgetné a növekedést, tehát több bevétele
lenne az államnak, noha mi ezzel nem számoltunk. Konzervatívok maradtunk.

Miként lehet egy ilyen programot véghezvinni, ha a meghatározó magyar pártok
etatisták, tehát „az állam segít” mentalításon nem nagyon akarnak változtatni?


–Mi csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy van mozgástere a magyar
politikai elitnek. Egy jó vezető képességekkel bíró politikai erő ehhez képest
kell hogy megnyerje azokat a jelentős társadalmi csoportokat, akik a magas adók
miatt most rosszul járnak, akik azért vannak hátrányosabb helyzetben, mert
betartják a játékszabályokat.

A szociohelyzet

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek