Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) idei jelentése
szerint a krízis 37 országot fenyeget. Mindebből mi, „mázlista európaiak”, alig
érzünk valamit. Az öreg kontinens szerencséje, hogy miközben a dollárban
elszámolt termékek (olaj, benzin) ára az egekbe szökik, a dollár maga
folyamatosan gyengül az euróval szemben. Egy internetes publicista
eszmefuttatását idézve: „2001-ben ezer dollár még 300 ezer forintot ért. Ma
ugyanez az ezer dollár a felét éri, 158 ezer forintot. Próbáljuk végiggondolni,
hogy mi történne velünk, ha ma is olyan gyenge lenne a forintunk a dollárhoz
képest! Ebben az esetben a benzin ára kétszer annyi lenne, mint most, mintegy
600 forint lenne egy liter benzin. Miközben a fizetésünk nem lenne több
Bizony,
nem is tudjuk, milyen jó dolgunk van.”
A világ más részein azonban egyre inkább szembesülnek azzal, hogy milyen
kiszolgáltatott helyzetben vannak: a rizs ára 52 százalékkal drágult az elmúlt
két hónapban, és mintegy 70 százalékkal az elmúlt évben, a búza tarifája az
elmúlt négy hónap alatt 84 százalékkal nőtt, míg a tejtermékek szintén
kétszámjegyű inflációt könyvelhettek el. A gazdagabb országokban az emberek
ebből csupán annyit vettek észre, hogy a bevásárlóközpontokban 10-20 százalékkal
drágultak az élelmiszerek.
Habár a világ gabonakészletei 25 éves átlagban a mélypontra zuhantak, az árak
nem amiatt emelkednek, mert kevesebb a termelés. 2007-ben a világ több gabonát
termelt, mint valaha. Csakhogy a gabona többsége ma már nem a konyhába vándorol,
hanem az üzemanyagtöltő állomásokra. Robert Zoellick, a Világbank elnöke úgy
véli: „kár volna bedőlni az élelmiszerrel tömött polcok látványának”. A napi
betevőhöz ugyanis egyre kevesebben férnek hozzá. Ez mindaddig így is marad, amíg
az USA, Japán és az Európai Unió hatalmas pénzügyi alapot nem különít el a
fejlődő világ számára – jelentette ki a főbankár.
„Az éhes embernek nincs humorérzéke” – nyilatkozta az ENSZ egyik illetékese.
Haiti fővárosában az elkeseredett tüntetők – szó szerint – halálra szántan
rohamozták meg az elnöki palotát az elmúlt egy évben bekövetkezett 50 százalékos
élelmiszer-drágulás miatt. „Döntöttünk. Ha le akarnak lőni, tegyék. Legfeljebb a
golyók ölnek meg, és nem az éhhalál végez velünk” – mondta az egyik tüntető. A
8,5 millió lakosú Haiti az amerikai kontinens legszegényebb országa: a lakosság
80 százaléka napi két dollárból (alig több mint 300 forintból) él, azaz bőven a
szegénységi küszöb alatt tengeti napjait. Habár a tüntetők mind a jelenlegi
elnök, mind az ENSZ békefenntartó katonák távozását követelték, a közel
kilencezer kéksapkás azóta segélyakcióba kezdett: több ezer családnak juttattak
el élelmiszercsomagokat, és terveik szerint összesen hét tonna ennivalót
osztanak majd szét. A közép-amerikai Hondurasban nemrég több ezer szakszervezeti
vezető, gazda és tanár tiltakozott az alapvető élelmiszerek, az ivóvíz és az
üzemanyag drágulása ellen. A hondurasi kormány válaszként egy 120 millió
dolláros mezőgazdasági programot indított az áremelkedés enyhítésére.
De nem csak az amerikai földrészen okoztak felfordulást a „kopogó szemek”: ennek
számlájára írják az elmúlt időszak egyiptomi, elefántcsontparti, kameruni
(negyven halott), mauritániai, mozambiki, szenegáli, üzbegisztáni, jemeni,
bolíviai és indonéziai összetűzéseit is. Afrika az élelmiszer-ellátásának több
mint felét importból fedezi, így a világpiaci árak emelkedése ezt a térséget
érinti a legsúlyosabban, hovatovább a Föld negyven legszegényebb országa közül
harmincnégy itt található. Sokak szerint ebben az Európai Unió maga sem
ártatlan: „Az EU az európai élelmiszer-felesleg afrikai exportját finanszírozza,
fél vagy harmad áron értékesítik az élelmiszert Afrikában, ami tönkreteszi a
földrész mezőgazdaságát” – mondta az ENSZ szóvivője.
A krízisre sokan „spájzolással” reagáltak: Kambodzsa, Vietnam, Kína, India és
Pakisztán is jelentősen csökkentette a kivitelre szánt rizs mennyiségét. Az
amerikai US News and World Report magazin is pszichológiai okokkal magyarázza az
áremelkedéseket: egyrészt a gazdák a későbbi nagyobb haszon reményében
visszatartják a piacról a terményt, másrészt a szegényebb államok – az
ínségesebb időkre készülve – exportstopot vezetnek be, és ezzel felverik az
árakat.
A szegény országok „középosztálya” a világ lakosságának leggyorsabban növekvő
rétege. A Föld népessége a következő tizenkét évben várhatóan egymilliárd fővel
gyarapszik majd, a 2020-as létszámból pedig összesen 52 százalékot fog kitenni
az úgynevezett középosztály – szemben a mai aránnyal, ami csak 30 százalék.
2020-ra a szegény országok középosztálya meg fog duplázódni, ugyanis a tartós
gazdasági növekedés eddig nem látott iramban emeli az ott élőket a szegénységi
küszöb fölé. A feltörő társadalmi réteg közel fele Kínában él: nem is csoda,
hogy a kínai húsfogyasztás az elmúlt húsz évben több mint duplájára emelkedett.
(Lásd erről bővebben: Éhség és hiány. Hetek, 2008. április 4.) India és Kína ma
közel 40 százalékát teszi ki a Föld népességének, a globális szén-, acél- és
vasfogyasztásból viszont több mint 50 százalékkal részesedik. Habár Kínában még
mindig milliók élnek áram nélkül, a kínai éves áramfogyasztás több, mint a
szinte mindig karácsonyi fényárban úszó Franciaországé.
Hozzájön ehhez még az izmosodó kínai és indiai középosztály változó ízlése: a
fokozottabb hús- és tejtermékfogyasztás miatt a gazdálkodók egy része kezd hátat
fordítani a rizsnek. Kínában például 2007-ben ötven kilogramm volt az évi
fejadag, szemben az 1980-as átlag húsz kilogrammal. Míg egy kilogramm búza
előállítása 1-2 ezer liter vizet igényel, a marhahúsé 10-13 ezer litert. A
takarmánytermesztésre és legelőként használt területek pedig termőföldként
gyakorlatilag elvesznek.
2008. 04. 25. (XII/17)
