hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Oszd meg és ossz
Hogyan zajlik a fejlesztés az unióban?

2008. 03. 12.
Jól hangzó szlogenek mögött, mint például „Európa versenyképességének fejlesztése”, kőkemény, súlyos eurómilliárdokban mérhető lobbizás zajlik. Az unió nagy és régebbi tagállamai, mint például Franciaország vagy Németország, az ilyen jelszavak mögé bújtatott fejlesztési politikával érik el, hogy a területükön található fejlettebb térségeket tovább modernizálják. Legalábbis ez a vélemény a kis államok európai parlamenti képviselői között.



Európa 2030-ban versenyképesség-központú fejlesztés esetén

Az unióban több elképzelés is született arról, hogy milyen módon hasznosítsák
a fejlesztési pénzeket. Az úgynevezett „versenyképesség-orientált” szcenárió
alapján (amit most nagyon leegyszerűsítünk) olyan programokat írnának ki, melyek
leginkább Európa fejlettebb pólusaiból lennének elérhetőek. A kontinensnek
ugyanis legfejlettebb része az egyesek által „Pentagon-Európának” nevezett, öt
város – London, Párizs, Milánó, München és Hamburg – által határolt terület.

Egyébként is ezeket a városokat tekinthetjük Európa gazdasági motorjainak, mivel
az erősen versenyképes, jelentős humán erőforrással és jó közlekedési,
kommunikációs kapcsolatokkal rendelkező nagyvárosok (a „Pentagon városai”:
München, Frankfurt, Milánó, Hamburg, Brüsszel, Stuttgart, Zürich, Amszterdam,
Düsseldorf, Köln; a Pentagonon kívül: Madrid, Róma, Koppenhága, Berlin,
Barcelona, Stockholm, Bécs) termelik az unió GDP-jének a meghatározó többségét.



Európa 2030-ban felzárkózás-központú fejlesztés esetén

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!