hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cári idők nosztalgiája
Avagy lehet-e újra monarchia Oroszországban

2008. 02. 06.
A monarchia kérdése nem először merül fel Oroszországban – még ha nem is fő politikai témaként. Jelenlegi aktualitását az adja, hogy pár hónappal ezelőtt Jekatyerinburg környékén rábukkantak két tetemre, melyekről azóta bebizonyosodni látszik, hogy a bolsevikok által kivégzett cári család eddig hiányzó két tagjáról van szó.

Már közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy az orosz lélek cár után
kívánkozik; ezt a párhuzamot gyakorlatilag minden erősebb akaratú vezető
személyével kapcsolatban felállították, egyesek még Sztálint is amolyan népéről
gondoskodó atyaként festették le. Tény, hogy a média is szívesen foglalkozik
minden, főként az utolsó cárt érintő hírrel.

Alig történt meg a Szovjetunió széthullása és a rendszerváltás, hamarosan meg is
találták az 1918-ban lemészárolt II. Miklós és családtagjai földi maradványait,
melyeket több évi beható vizsgálódás után Szentpétervárott méltó külsőségek
között újratemettek. A pravoszláv egyház szentté avatta a cári famíliát. Az
utolsó orosz uralkodónak egyébként ma is élő leszármazottai vannak: a férfi-ág
kihalásával jelenleg Marija Vlagyimirovna (kis képünkön) örökölné a trónt, ha az
orosz társadalom is úgy akarná – German Lukjanov, a Romanov-ház ügyvédje szerint
ennyi kell csak a monarchia visszaállításához. Oroszország ezeréves történelmi
tapasztalata bizonyítja e kormányzási forma életképességét és hasznát –
jelentette ki Lukjanov egy sajtótájékoztatón. Többen említik követendő példaként
azokat a nyugat-európai államokat, ahol szépen megél a monarchia a parlament és
a miniszterelnök árnyékában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!