hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mesterséges élet, láthatatlan ember
Tudományos, fantasztikus

2008. 01. 09.
Izgalmas és termékeny évre számíthatunk a tudományban 2008-ban is, melyben várhatóan az őssejtkutatás, a mesterséges élet és az űrtechnológia hírei fognak dominálni.

Egy cambridge-i kutatócsoport a Science című tudományos lapban számolt be
arról, hogy sarlósejtes vérszegénységben szenvedő egerekben alkalmazott egy
olyan módszert, amelynek során az egerek bőrsejtjeit embrionális őssejtekké
transzformálták, majd ezekben a sejtekben megjavították a betegségért felelős
géneket. Ezt követően vérőssejtekké alakították őket, majd visszaültették a
vörös csontvelőbe; ennek következtében az egerek napokon belül meggyógyultak.


Az Egyesült Államok törvényhozása fontos törvényt kíván elfogadni 2008-ban,
aminek eredményeként az elkövetkező három évben 230 millió dollárt fognak
felhasználni az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumtörzsek
terjedésének viszszaszorítására. A szuperrezisztens baktériumok ugyanis egyre
nagyobb fenyegetést jelentenek világszerte – a jelenleg ismert antibiotikumokkal
nem lehet őket elpusztítani, aminek következtében a Journal of the American
Medical Association cikke szerint csak az Egyesült Államokban 19 000 ember hal
meg évente.



Craig Venter

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!