hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az élő adás hitelessége
Interjú Sárosdy Eszter műsorvezetővel

2008. 01. 16.
A héten debütált műsor vezetésének első tapasztalatai után hogy érzi magát?– Kicsit fáradtan, de nagyon vidáman.

Tucatnyi témakörből kell felkészülnie: Lendvai Ildikótól Szijjártó
Péterig, a BKV ügyeitől a veszélyes hulladékok problémáiig, az Úrhatnám
polgártól a Forma–1-ig – hogy csak néhányat említsek az eddigi adásokból. Hogyan
sikerül mindenben naprakésznek lennie?

– Korábban én sem gondoltam, hogy ez a feladat mennyi munkával fog járni.
Egy kevés pihenő, és a családi feladatok ellátása után rögtön meg kell kezdenem
a felkészülést a következő napra – ez folyamatosan délután 3-tól este 10-ig is
eltart.

Mennyit olvas a súgógépről?

– Nincs súgógép.

Akkor mindent az élő adásban rögtönöz?

– Nem rögtönzöm, mert felkészülés után már a fejemben vannak a kezdő
mondatok. Arra figyelek, hogy valamilyen bevezetővel minden témában otthon
legyek. Korábban volt olyan időszak, amikor súgógéphez voltam kötve, de most
ennek hiányában valami hihetetlen szabadságot élek át. Súgógép helyett kis
„súgókártyáim” vannak, amelyek segítenek az eligazodásban.

Akkor is így van, ha becsúszik egy-két baki?

– Az ember hibázhat, de ha mindez a nézők szeme előtt történik, az akár
erősítheti is egy élő adás hitelességét.

Számomra úgy tűnt, hogy a különböző témakörök közötti kalandozások során
mintha a színház világától lelkesedne be leginkább…

– Mindig lelkes vagyok, de a színház világában valóban otthonosan mozgom.
Őszintén bevallom, hogy az FTC belső ügyeit vagy a Forma–1 világát csak a napi
politika és hírek világának egy-egy részeként tudom kezelni, de a színház
gyermekkori szerelmem, amelynek rezdüléseit, eseményeit egy ideig belülről is
követtem. Azok az emberek, akik ebből a világból érkeznek hozzám, számomra
ismerősök és jó barátok.

Ha ennyire érdekli a színház világa, akkor miért nem a színészi pályát
választotta?

– Próbálkoztam vele, azonban úgy érzem, hogy sokkal tudatosabb egyéniség
vagyok, mint ami a színészi pályához kell.

A mostani feladattal rögtön a mélyvízbe dobtak két év gyes után, de – úgy
gondolom – jó helyre kerültem.

Milyen visszajelzések érkeztek eddig?

– Médiakritikusok véleményével találkoztam, akik jelentős változásnak érzik
a műsor által képviselt új színfolt megjelenését.

Mit mondana minderről – egy mondatban?

– A szlogenünket tudnám idézni: „Reggeli Jam, a minőség íze”.

Kapcsolódó: Örömzenével ébreszt az ATV

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!