A tandíjként emlegetett fejlesztési részhozzájárulás (fer) talán legnagyobb
újítása, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a felvételkor nem dől el
véglegesen, hogy a tanuló államilag finanszírozott vagy költségtérítéses
képzésre szerez jogot, hanem a tanulmányok folytatása közben is változhat a
finanszírozás módja. A 2008-ban bevezetendő díjat az egyetemek és főiskolák
akkor másodéves hallgatóinak kell majd először fizetniük, és ehhez alkalmazkodik
majd a következő évek gyakorlata is: az első évben még nem, de a másodiktól már
kell fizetni tandíjat, mégpedig az addig elért eredmények alapján. A diákok
legjobban teljesítő 15 százaléka ugyanis mentesül a fizetés alól, sőt, ők
ösztöndíjat is kapnak.
Igen, nem, igen, de