hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A rendszerépítő

2007. 10. 16.
„Ha egy politikus »fent« van, akkor azért kell szövetségeket építenie, hogy ott tudjon maradni. Ha »lent« van, akkor azért, hogy képes legyen felemelkedni. Köztes állapot pedig nincs” – ezt tartják az MSZP-frakcióban Kiss Péter kancelláriaminiszter politikai ars poeticájának. A politikus szisztematikus szövetségépítő, lehetőség szerint konfliktuskezelő magatartásáról legendák keringenek a pártban. Portré Kiss Péterről.



Fotó: Vörös Szilárd

„Péternek nagy tanulság volt, hogy 2000-ben az ügyvezetői alelnöki poszt után
csak »mezei« országgyűlési képviselő lett, mert erőteljesen részt vett a Németh
Miklós visszatérését ellenzők kampányában. A pártszékházban az első emeleti
vezetői szintről egy negyedik emeleti kis füstös irodába került. Bár előtte is
építkező típus volt, de azt követően tudatosan szervezte a hátországát, hogy ne
lehessen egyik napról a másikra még egyszer kihúzni a szőnyeget a lába alól” –
fogalmazott Kiss politikusi pályafutását évtizedes távlatból ismerő kollégája.
Praktikusan ez azt jelentette, hogy az MSZP egyik platformja, a Baloldali
Tömörülés lett a „hátországa”, mely a kitartó szervezőmunkának köszönhetően mára
a párt egyik legszervezettebb csoportjának számít. Igaz, ehhez az is kellett,
hogy a többi platform az elmúlt években elvesztette a befolyását, vagy éppen
(markáns) vezetője szorult háttérbe.

Pedig az állandó újrakezdés Kiss politikusi pályafutásának szerves része, az
elmúlt húsz évben legalább ötször kellett újragondolnia és újraértelmeznie
szerepét a baloldalon.

A Vas megyéből a Budapesti Műszaki Egyetemre felkerülő – tehát vidékiként
mindenképpen hátrányból induló – Kiss végigjárta a KISZ szamárlétráját, és mire
a felső szintre ért, addigra megszűnt a szervezet. Pont abban az időben, amikor
már a fiatalok között „vérciki” lett KISZ-esnek lenni, és aki tehette (és a
nyolcvanas évek végén ez szerencsére egyre könnyebb volt), nem is lépett be az
ifjú kommunisták soraiba. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején
szinte egy egész generáció az alternatív és liberális Fidesz mellett tette le a
voksát.

Nem csoda, hogy a KISZ felbomlott, a vezetői közül többen próbáltak különféle
baloldali szervezeteket létrehozni. Kiss Péter a Baloldali Ifjúsági Társulást
grundolta, míg Gyurcsány Ferenc az Új Nemzedék, és Bajnai Gordon a Demokratikus
Unió nevű szervezeteket. Az utóbbi kettő végül működésképtelen lett, pár hónap
után alapítóik üzleti karrierbe kezdtek – visszatérésük a politikai életbe jó
egy évtizeddel később következett be.

A KISZ-es múltat egyébként baloldali társaságban teljesen másként értékelik,
mint a (demokratikus) ellenzéki, vagy éppen a Fideszes körökben. Az ex-KISZ-es
emlékezet szerint például a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott (a KISZ által is
szervezett) Reformpárti Estéken már ’87-ben a többpártrendszer lehetőségéről
vitatkoztak. A KISZ-ben akkor divatos kifejezés, a demokratikus szocializmus
alatt is a szociáldemokrata gondolat megjelenítését értették, és akkoriban –
több mai MSZP-s állítja – a szervezet valódi érdekképviseletként is működött az
egyetemeken és főiskolákon. Pozsgay Imre, Bihari Mihály és több MSZMP- és
KISZ-tag ott bábáskodott a felsőoktatási reform levezénylésénél, az MDF
létrejötténél, vagy éppen a szakkollégiumok (mely többek között bölcsője lett a
Fidesznek) létrehozásánál.

Tanulóidők

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!