hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellenőrzések ellenőrzések hátán
Amíg a szüretnek vége nem lesz

2007. 09. 26.
Szegény embert az ág is húzza, vagy inkább a munkaügyi ellenőrök – mondják a gazdák, akiket meglepetésként értek a betakarítás idején indított munkaügyi razziák. A feketemunka visszaszorítása ugyan nemzeti érdek – ezt a termelők is elismerik –, ám a harcot meghirdető kormány döntéshozói mintha a gyereket is kiöntenék a fürdővízzel együtt. A témáról Balázs Mihályt, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Dél-Alföldi Munkaügyi Felügyelőségének igazgatóját kérdeztük.



Fotó: Sebestyén István

Milyen jogszabályok alapján zajlanak az ellenőrzések?

– Elsősorban az 1996-os munkaügyi törvény alapján. A munkaviszony meglétét
ellenőrizzük, ugyanis az idénymunka is ide tartozik: alkalmi munkaviszonynak
számít.

Mire kíváncsiak pontosan?

– Arra, hogy létrejött-e az alkalmi munkavállalói szerződés a felek között.
A törvény szerint ezt írásba kell foglalni, vagyis az alkalmi munkavállalói
könyv megfelelő rovatait ki kell tölteni, alá kell írni, ezzel jön létre a
munkaviszony.

Nyilván nem árulok el újdonságot azzal, hogy a gazdák eléggé rossz néven
veszik az ellenőrzéseket, és azt mondják, ezzel a kalákában történő munkavégzést
teszik lehetetlenné, ami bevett szokás, mondhatni hagyomány.

– Ez nem igaz, nem gátoljuk a kalákában történő munkavégzést. Arról van szó,
hogy ha valakinek valaki ellenérték fejében munkát végez, akkor azt legalizálni
kell, vagy munkaszerződéssel, vagy az alkalmi munkavállalói könyv kitöltésével.
A törvény ismeri az ingyenes munkavégzés fogalmát, de hozzáteszi, hogy ezt a
munkáltató köteles bizonyítani. Akkor van probléma, ha ezt nem tudják megtenni.

Hogyan lehet ezt bizonyítani?

– Ha valaki például igazolja, hogy a közvetlen hozzátartozója dolgozik nála,
akkor már elhisszük, hogy ingyenes a munkavégzés. Vagyis nem igaz, amiről az
újságok írnak, meg a hozzá nem értők beszélnek, hogy megbüntetjük azt, aki a
testvérének dolgozik.

Ha én a szomszédomnak elmegyek szüretelni, és ő is eljön, amikor én
szüretelek, akkor megbüntetnek?

– Ez nem ingyenes munkavégzés, hiszen ott van az ellenérték. Valamit
valamiért.

De nem kapok pénzt…

– A viszontsegítségnél már ellenérték fejében végzett munkáról van szó.

A kaláka viszont ingyenességet jelent. Nincs ezzel probléma, ha egy szüretnél
egyértelműen 4-5 családtag dolgozik. A baj ott kezdődik, hogy ahol harmincan
dolgoznak, ott is arra hivatkoznak, hogy mindenki barát és rokon.

Tehát megbüntetnének?

– Nem biztos. Egyébként nem büntetünk, hanem bírságolunk, hogy hűek legyünk
a jogszabály szövegéhez…

Szóval megbírságolnának?

– Megbírságolnánk, ha bizonyítást nyer, hogy ellenérték fejében végez
munkát. Márpedig a visszasegítés ellenérték.

Mennyire van nehéz dolguk egy-egy ellenőrzés során? Ha a felek nem mondanak
semmit, vagy azt állítják, hogy ingyenesen dolgoznak, mit tudnak tenni?

– Felhívjuk a munkáltatót, szíveskedjék minden bizonyítékot előadni, ami az
ingyenességet bizonyítja, és várjuk, hogy ezt megtegye. Ha családtagokról van
szó, rögtön tud ilyet adni, ott vannak az iratok. Amikor viszont a közeli jó
barát nem ismeri a gazda nevét, vagy hogy hol lakik, az már életszerűtlen.
Amikor kikérdezzük a dolgozókat, akkor általában az, aki pénzért dolgozik, az
nem tud válaszolni.

A kalákába az is beletartozik, hogy a szomszédok, barátok segítenek
egymásnak.

– Ha ezt ingyen teszik, és erre hivatkoznak, ezt a munkáltatónak
bizonyítania kell.

De miként?

– Nem tudom, mindenesetre a közvetlen hozzátartozónak ott vannak az iratai.
De még egyszer: a kérdések után kiderül, hogy ki nem mond igazat, és amikor
megkérdezzük, hogy hol a bizonyíték, akkor megáll a tudomány.

De hát az imént azt mondta, Ön sem tudná az ingyenességet bizonyítani, ha nem
családtagokról van szó.

– Hát én mégis tudnám, úgy lehet.

Gondolom, nem árulja el, hogyan.

– Felesleges ebbe belemenni.

A Dél-Alföldi Régióban mennyi bírságot szabtak ki eddig?

– Nem tudom megmondani, mert az adatok még nincsenek feldolgozva.

Meddig tartanak az ellenőrzések?

– Amíg a szüretnek vége nem lesz.

Fokozzák a feketegazdaság elleni harcot

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!