hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sportcsatornák háborúja

2007. 08. 22.
Az angol Premier League késhegyre menő csatáit Magyarországon a lakosság kevesebb, mint öt százalékának lesz lehetősége a tévé képernyőjén keresztül végigkísérni. Az ok: a két éve indult Eurosport 2 elhappolta a közvetítési jogokat az angol meccseket évek óta közvetítő Sport 1 elől.

Sem a Sport 1, sem az Eurosport 2 nem magányos tévéadó: egyiknek a Sport 2,
másiknak értelemszerűen az Eurosport 1 a testvéradója. Ha ehhez hozzávesszük az
RTL Klubhoz több szállal kötődő Sport Klubot, máris öt tévéadót számolhatunk
össze a magyar sportműsorokat közvetítő televíziók piacán.

Szakmabeli forrásaink „megnyugtatták” lapunkat: ez a helyzet már nem fog sokáig
fennállni – idén ősszel ugyanis további sportcsatornák tervezik, hogy beszállnak
a már most is kiélezett küzdelembe. Sportnapilap fronton a Nemzeti Sport
jóformán évtizedek óta kihívó nélkül, egymaga tud a piacon maradni (egyetlen
elindított vetélytársnak sem sikerült hosszabb időre megvetnie lábát).
Forrásaink így nem is igazán értik, hogy az esetenként több milliárdos kezdeti
beruházást igénylő tévéadók elindítása miért éri meg a sportcsatornák
tulajdonosainak. A lépés már csak azért is nehezen indokolható, mivel az AGB
Nielsen kutatócég 2006-os évre vonatkozó tanulmánya az év vesztesei közé sorolta
a sportcsatornákat: 2005-höz viszonyítva nemcsak kevesebben nézik ezeket az
adókat, de a nézőket kevesebb ideig is tudták maguknál lekötni.

A kábelszolgáltatók, köztük a UPC is, évente végeznek úgynevezett
affinitásméréseket, melyekkel a nézők igényeit vizsgálják, azt, hogy mit is
szeretnének a képernyőn látni. Szűcs László, a cég sajtókapcsolati igazgatója
lapunknak elmondta: a sport már évek óta az elsők között szerepel a nézők
kívánságlistáján. Ám tagadhatatlan, hogy joggal merül fel a kérdés: vajon
szükség van-e ennyi adóra.

A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség alelnöki pozícióját is betöltő Szűcs
egyébként úgy látja: a sporttévék kínálata az évek során átalakul, gyakorta
előfordul, hogy egy csatorna nem tudja tartani azt a színvonalú
programkínálatot, amivel elindult. „A sportesemények közvetítési jogait minden
évben újratendereztetik, és bizony többször előfordult már, hogy egyik-másik adó
nem tudott annyit fizetni, hogy a következő időszakban is ő közvetíthessen” –
fogalmazott Szűcs. Meglátása szerint valami hasonló történt a Sport Klubbal is:
induláskor megszerezte a 2006-os foci vb közvetítési jogait, ám „futball
világbajnokság nincs minden évben, így az ütős tartalom azóta ellaposodott”.
Jelen pillanatban ebbe a kategóriába esik a Sport 1 is: az angol bajnokság – ami
hosszú ideje a legnézettebb műsorok egyikének számít – „elvesztése” nagy
érvágást jelenthet a csatornának.

Aki szerint már az öt tematikus sportcsatorna is sok a tízmillió magyarnak,
nagyot fog csalódni: Szűcs László elmondása alapján már az idei évből hátralevő
négy hónap során is több sportadó tervezi a magyar piacra lépést. „Ez részben
talán már a digitális átállásra való felkészülésnek tudható be” – mondta
kérdésünkre az igazgató, aki szerint ezek a cégek arra hajtanak, hogy a teljesen
digitális műsorszolgáltatásra való átállással egyidejűleg várható „tévé-boom”
idején nevük már ismerősen csengjen a piacon.

A kínálat színesedése nyilván örömteli, ám a szakember szerint több hátránnyal
is kell számolni az előfizetőknek. Egyrészt, bár a nézők nagy érdeklődést
mutatnak a sporttartalmak iránt, kérdéses, hogy nyolc-tíz sportcsatorna esetén
meg fogják-e találni az őket érdeklő műsorokat. A másik, ennél lényegesen
húsbavágóbb ellenérv a csatornák számának ilyen gyors szaporodásával szemben
anyagi természetű. A kábelcsatornák ugyanis – a kereskedelmi televíziókkal
szemben – döntően nem reklámbevételekből, hanem a szolgáltató (például a UPC)
által beszedett havidíjakból kapott részesedésükből élnek meg. Egy-két új
csatorna megjelenése esetén még csak-csak újra lehet szeletelni az előfizetési
díjak tortáját, ám előbb-utóbb a lakosságnak kell a szélesebb választékot
megfizetniük.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!