Fotó: Somorjai László
Milyen állapotban van a magyar rendőrség?
– A szervezet alapos átvilágítására legutóbb 1990–91-ben került sor, azóta
nem készült ilyen elemzés. Az utóbbi öt évben rendőrségi szakértők tollából
született ugyan öt nagyszabású, úgynevezett rendvédelmi stratégia, ám a
jelenlegi helyzetet ezekből sem lehet megállapítani, erről egyszerűen szó sem
esik bennük. Márpedig ha tudni szeretnénk, hogy a változásokkal honnan kell
elindulnunk, akkor választ kell kapnunk arra, hogy milyen állapotban van a
struktúra, milyen a mindennapi működés, és milyen hibái vannak a rendőrség
munkáját szabályozó joganyagnak. A stratégiai tervezésnek erre a hiányosságára
rendszeresen felhívtuk a figyelmet, amikor ilyen anyagokat véleményezésre
megkaptunk.
Mi volt a válasz?
– Nem volt válasz. A rendőrségnek van egy olyan „begombolkozó” magatartása,
amit egy híres francia kutató negyven éve úgy fogalmazott meg, hogy ez a
szervezet mindenkiről mindent akar tudni, miközben mindent elkövet annak
érdekében, hogy róla senki ne tudjon meg semmit. A kritikáink kapcsán sajnos még
viták sem alakultak ki. Ha túl erősek voltak a megállapításaink, akkor nem
küldtek több tanulmányt. Ez azért sajnálatos, mert a jelenlegi helyzetből a kiút
a szembenézéssel kezdődik.
Ehhez képest az új rendészeti miniszter úgy nyilatkozott, hogy szerinte a
szervezettel nincs gond, azon nem kell változtatni.
– A szervezet nincs jó állapotban, de ennek ellenére most valóban nem lenne
haszna a drasztikus beavatkozásoknak – gondos előkészítő és szervezőmunkára van
szükség. A rendőrség problémáinak egyik alapvető oka, hogy nagyon összetett
feladatot lát el egy olyan centralizált szervezet, amelyet nem 1990-ben, hanem
1948–49-ben alkottak meg. Nincs rendjén, hogy egy társadalmi célokra rendelt
szervezet nem követi a társadalmi változásokat.
Milyen változtatásokra lenne szükség?
– A rendőrség közbiztonsági szolgálatát – amely a járőrözéssel,
közlekedésbiztonsági feladatok ellátásával a lakosság biztonságát hivatott
szavatolni – decentralizálni kellene, amire a legjobb megoldás az önkormányzati
rendőrség létrehozása lenne. Jelenleg a rendőrség Teve utcai központjában
dolgozzák ki még a legapróbb helyi feladatokat is, holott egy nagyobb
önállósággal bíró kapitányság vélhetően jobban és gyorsabban tudna reagálni a
felmerülő problémákra az általa ismert területen. Egy illegális árusítás elleni
országos razzia keretében az egyik vidéki településen annak ellenére végre
kellett hajtani az akciót, hogy ott soha nem is volt ilyen jellegű tevékenység.
Az önkormányzati rendőrséghez persze az önkormányzati rendszer reformjára is
szükség lenne. A városvezetők ugyanis jelenleg örülnek, hogy így agyonterhelve
legalább a közbiztonsággal nem kell nekik foglalkozni. Pedig az ideális az
lenne, ha még anyagilag is finanszírozná az adott település a saját rendőrségét.
Ez lenne az igazi civil kontroll, nem az, hogy a centralizált testületen belül
létrehozok egy irodát, és ráírom, hogy civil kontroll.
Mi a helyzet a bűnügyi szolgálattal és a csapaterővel?
– Az előbbinél szükség van a centralizáltságra, de ez nem kell, hogy
feltétlenül központi irányítást jelentsen.
A bűnügyi rendőrséget az ügyészségnek kell irányítania. Sajnos a
nyomozóállománynál hiányzik a középnemzedék, ami azért probléma, mert legalább
tizenöt-húsz év kell ahhoz, mire egy nyomozó „beérik”. A leépülés első számú
oka, hogy az elmúlt tizenhét évben alig volt megtartó ereje a testületnek. A
rendőrök ugyanis azt szeretnék, hogy amennyiben jól végzik a munkájukat,
szavatolva legyen a testi-lelki és anyagi biztonságuk. Márpedig a rendőrök
számára nem a munkájukkal járó stressz jelenti a legnagyobb terhelést, hanem a
szervezeten belüli feszültségek.
Ami a csapaterőt illeti, ott az ország három-négy pontján kellene központokat
kialakítani. Ez az ágazat teljesen centralizálva és megfelelő szakmai
színvonalon kellene, hogy működjön.
Említette a jogszabályi hátteret: a változáshoz kétharmados törvényeket is
módosítani kellene, ami viszont a jelenlegi politikai viszonyok között
irreálisnak tűnik.
– A rendőrséghez nem szabad hozzányúlni jogalkotási terv nélkül. A korábbi
jogszabályokkal sajnos egy magát túlélt szervezetet erősítettek meg, ezek
megváltoztatására lenne szükség, kezdve az alkotmánymódosítással, majd a
szervezeti törvényekkel. Ennek elmaradása nemcsak a kormány, hanem a
konszenzusra nem igazán hajlandó ellenzék felelőssége is.
Nem frusztrálja a testületért tenni akaró, felkészült rendőröket vagy akár
kriminológusokat, hogy jobbító szándékaik rendre elhalnak a rendőrvezetői és
politikai szinteken?
– A testület tagjainak megvan az az előnyük, hogy a mindennapi rutin elvonja
a figyelmüket erről. A kutató meg legfeljebb témát vált, ha sokáig nem figyelnek
rá. Ha engem megunnak, akkor nem lesz több kritika, megígérem. Inkább keresek
egy másik kutatási területet a jog világában. Egy társadalomtudományi területen
dolgozó kutatóval egyébként két baj történhet: az egyik az, ha oda se figyelnek
rá, a másik pedig, ha egy az egyben elfogadják a javaslatait. Tudniillik, az
elmélet soha nem tud minden elemében működőképes konstrukciókat létrehozni.
Az elmúlt hónapok rendőrbotrányai után rohamosan csökken a testület
bizalomindexe. Mitől függ, hogy egy rendőrnek lesz-e erkölcsi tartása?
– Rövid távon bizalommal lehet eredményeket elérni. Ha az új vezetők nem
harmincötezer átvilágítandó emberrel kezdenek el foglalkozni, hanem
harmincötezer munkatárssal, akkor ez a bizalom szárnyakat adhat. Ezzel együtt
kell járnia a szervezeten belüli biztonságnak és nyugalomnak. Ebben az esetben
az erkölcsi követelményeket sokkal hatékonyabban lehet érvényesíteni.
Az igazi megoldás azonban – mondanám, a protestáns etika szabályai szerint – a
szakmaiság erősítése lehet. Akik rendőrként súlyos bűncselekményt követtek el,
azok lehet, hogy rosszlelkűek voltak, nem kaptak otthon megfelelő nevelést, ezt
általánosságban nem tudni, de egyvalami biztos: rossz szakemberek voltak. Ilyet
ugyanis csak sarlatánok követnek el. Aki profi, azt éppen a szakmai becsülete,
rátartisága fogja megőrizni attól, hogy tévútra lépjen. Persze ahhoz, hogy a
szakma rangja emelkedjen, mindazokra a változtatásokra szükség lenne, amelyekről
beszélgettünk.
2007. 06. 08. (XI/23)
