Fotó: AP
A pornográfia fűtötte a virginiai tömeggyilkos őrült agyát – állítja Judith
Riesman, a pornográfia, valamint a személyiség és társadalom összefüggéseit
vizsgáló amerikai pszichológus. Riesman szerint Cho és a korábbi iskolai
lövöldözők között hasonlóság az, hogy személyiségükben pusztító módon keveredett
a pornográfia, az erőszakos video-játékok és az antidepresszáns gyógyszerek
hatása: „Egy olyan társadalomban, amely a szadoszexuális vágyakat a
tömegszórakoztatás eszközeinek tekinti, nehezebb felismerni az olyan időzített
bombaként köztünk járó, labilis fiatalokat, mint a virginiai gyilkos.”
Pedig az egyetemen négy évet végigjáró Cho környezete számos aggasztó jelet
figyelhetett meg. Az emberekkel félmondatokban vagy egyáltalán nem kommunikáló
fiú érdeklődését a torz szexuális fantáziák kötötték le. Az iskola annak
ellenére nem indított fegyelmi eljárást ellene, hogy bebizonyosodott: titokban
rendszeresen perverz fényképeket készített diáklányokról, még az egyetemi órák
alatt is, mobiltelefonjával a padok alá nyúlva. Tanárai csak pszichológiai
tanácsadásra küldték Chót, ahol gyógyszereket kapott depressziója kezelésére.
„Szobatársai elmondták, hogy a gyilkos éjjel-nappal a komputere előtt ült.
Magányában a szexuális és erőszakos fantáziálását egyértelműen az internetről
letöltött pornográf és kegyetlen anyagok határozták meg” – állítja Riesman, aki
szerint a bűnüldöző hatóságok részletesen igazolni tudják azt, hogy a
sorozatgyilkosok túlnyomó többsége egyben pornófüggő is. „A mai erototoxikus
környezetben a nemi erőszakot elkövetők, gyermekeket zaklatók, izgalomból
gyilkoló »thrill-killerek« elszabadulásában a pornográfia az első számú felelős.
Ez húzódik meg az utóbbi évtized legsúlyosabb amerikai iskolai mészárlásai
mögött is.” 1997-ben Kentuckyban a 14 éves Michael Carneal tüzet nyitott
imádkozó keresztény diákok egy csoportjára, akik közül hármat megölt, ötöt pedig
súlyosan megsebesített. A rendőrök Carneal komputerén nagy mennyiségű szexképet
találtak, elsősorban „tinipornót”. A Columbine iskolában 1999-ben 13 gyereket és
tanárt lemészárló gyilkosok, akik Cho számára bevallottan példaképül szolgáltak
tettükkel, szintén vonzódtak a misztikával kevert pornográfiához. „Miután ma tíz
éven aluli gyermekek az interneten és a televízión keresztül a legdurvább és
legerőszakosabb pornográf jelenetekkel találkoznak, arra kell számítanunk, hogy
az ilyen erőszak sajnos gyakorivá fog válni” – figyelmeztet Riesman, aki szerint
a felnőtt társadalom is súlyosan felelős. „Ma a fiatalok azt látják, hogy
tanárok és tanárnők, professzorok, orvosok, rendőrök, bírák, edzők, papok és
mások buknak le és kerülnek börtönbe gyermekek elleni erőszak miatt, így alig
marad követhető minta a számukra.”
A pszichológus Chóról adott jellemzését megerősítette egy, a blacksburgi helyi
televízióban megszólaltatott sztriptíztánosnő is, aki elmondta: a gyilkosság
előtt egy hónappal egy közeli motelban találkozott a koreai diákkal. A rendőrség
Cho hitelkártyáját ellenőrizve bukkant a prostituáltra, akinek egyórás
magánprodukcióját a diák megrendelte. „Félénk és vad fantáziájú fiú volt” –
állította Chastity Frye.
Cho gyakorlott számítógép-felhasználó volt, aki a dzsihádista mártírvideók
stílusában elkészített videovallomását maga rögzítette kamerára és másolta ki a
gyilkosság délelőttjén – miután két embert már meggyilkolt – egy DVD-re, amelyet
aztán hidegvérrel elküldött az NBC televíziós társaságnak. A gyilkos
gyűlöletüzenetének bemutatása nagy felháborodást váltott ki Amerikában, mivel
sokan úgy érezték, hogy az áldozatokat két végzetes sérelem érte: egyszer,
amikor ok nélkül lelőtték őket, másodszor pedig, amikor levetítették Cho
felvételét, amelyen a diáktársait gyalázta.
A képsorok ráadásul az interneten kultikus képsorokká váltak, Cho pedig szörnyű
példaképpé „dicsőült”, ami azzal fenyeget, hogy lesznek, akik szintén másokra
fognak fegyvert, ahelyett, hogy szembenéznének saját felnőtté válásuk
problémáival.
Az American Thinker című folyóirat az egyetemi tananyagokat vizsgálva arra a
következtetésre jutott, hogy Cho eltorzult szexualitására a bölcsészkari
tananyagból is igazolást nyerhetett. Az angol tanszék – ahol a koreai diák
végzős hallgató volt – például szemináriumot tartott a változó szexuális
szerepekről „Transz-szexualizmus, technológia és nemi fogalom átalakulása”
címmel. Paul Heikker professzor az „identitáspolitika” témakörében arról
értekezett, „Hogyan legyünk lányos-férfiak (girly-men) a gladiátorok világában”,
Mattew Vollmer professzor pedig leszbikus szerelmi történeteit tette közkinccsé
a diákjai számára. A látens homoszexualitás, pedofília és agresszió egyértelműen
kimutatható Cho két vizsgaszíndarabjából is, amelyeket az egyetem kreatív
művészi alkotásként fogadott el. A politikailag korrekt, posztmodern,
ultraliberális egyetemi közegben nem tűnt fel a zavart pszichéjű diák, vagy aki
mégis gyanakodott, nem mert szólni, nehogy rasszistának minősítsék egy külföldi
diák kipellengérezése miatt.
A philadelphiai egyetem bölcsészprofesszora, Camille Paglia úgy véli, hogy a
szegény koreai bevándorló család (az apa antikváriusként tartotta el családját
Szöulban) Amerikában nagy lehetőséghez jutott. A Virginiában indított mosodai
vállalkozásuk jövedelméből lányukat a Princeton Egyetemre, fiukat pedig a
Virginia Techre tudták beíratni. Az amerikai multikulturális egyetemek azonban
Paglia szerint „gondosan nyírt pázsitos, unalmas börtönök”, ahol a diákok
többletenergiáikat gyakran válogatás nélküli pro-miszkuitással élik ki.
„Mindenütt ott van a szex: nem annyira erotikus, hanem inkább banális, könnyen
hozzáférhető formában.” A szexuális versenyfutásban kudarcot vallott Cho egyre
inkább meggyűlölte sikeresebb társait, akiket „gazdag fickóknak” nevezett,
akiknek mindenük megvan: „arany nyakláncaik, terepjáróik”, konyakot vedelnek,
lányokat hajkurásznak. Ez a gyűlölettel teli fantáziakép vegyült össze a gyilkos
torz elméjében a pornófüggőséggel, és amikor az interneten megrendelt második
fegyvere is megérkezett, Cho elindult, hogy végrehajtsa a hideg fejjel
eltervezett mészárlást.
2007. 05. 04. (XI/18)
