hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Két csontváz, egy kripta
Hamisítók a Jézus elveszett sírja filmesei?

2007. 03. 28.
Alig mutatták be, máris kiderülhet, hogy egy hamisítványra építették teóriájukat a Jézus családjának állítólagos sírját bemutatató film készítői. Stephen Pfann (képünkön), a jeruzsálemi Szentföld Egyetem írásszakértője határozottan cáfolta James Cameron és Szimcha Jakobovici állításait, melyek heves tiltakozásokat váltottak ki az elmúlt időszakban szakmai és vallási körökben egyaránt. A Discovery Channel időközben a kritikák ellenére tudományos szenzációként mutatta be a Jézus elveszett sírja című filmet.



Stephen Pfann

A tudós elemzésében részletesen kifejti, hogy a kérdéses síron található
felirat korántsem bibliai vagy egyházi hagyományban szereplő személyt jelöl, a
film két készítőjét pedig hamisítónak titulálja.

Pfann, aki egyébként felbukkan a filmben is, a felirat alapos átvizsgálása után
megállapította, hogy a „Mariamne, a mester” felirat egyáltalán nem szerepel
rajta, hanem az írás két névből áll, melyek minden valószínűséggel két különböző
kézírásból származnak. Az első szó, a „Mariamne” írásmódja inkább a hivatalos
görög írásra emlékeztet. Ehhez képest később kerülhetett rá a felirat második
része, melyet másféle folyóírással tettek hozzá. Pfann azt is elmondta, hogy a „kai
Mara” felirat azt jelenti, hogy „és Mara”, amely a Martha név egyik változata.


Pfann olvasata szerint a csontláda semmiképpen nem „Mária, a tanító” csontjait
tartalmazza, hanem két asszonyét, akiket nem ugyanakkor tettek a sírba. A
felirat második fele akkor készült, amikor a másik nő csontja is a ládába
került. Korábban a professzor közzétett egy listát is az egyetem weboldalán,
mely az akkoriban leggyakrabban előforduló neveket tartalmazta. Pfann mindezek
alapján úgy véli, a sírládák ezért sem Mária Magdalénához, sem egyik bibliai
szereplőhöz nem köthetők.

Jakobovici azonban továbbra is amellett kardoskodik, hogy a filmbeli értelmezés
sem légből kapott, mivel korábban más kutatók is ezen az állásponton voltak.
Pfann szerint azonban az eredeti értelmezések helytelenek voltak, a film pedig
„ostobaságokat” állít a tényekkel kapcsolatosan.

Annak ellenére, hogy a tudósok döntő többsége nevetségesnek tartja a
dokumentumfilmben elhangzottakat, a film bemutatóját a Discovery Channelen
március 4-én több mint négy- millióan látták. A filmhez kapcsolódó könyv,
melynek címe Jézus családi sírja, a New York Times sikerlistáján a
doku-bestsellerek között a 6. helyre ugrott. Pfann szerint James Cameron a
tudományos fikció nagy guruja, aki Szimcha Jakobovicivel egy „magasabb szintre”
lépett ezen a területen. „Egy kicsi tudománnyal egy jó kis mesét lehet kihozni,
amiből lesz egy újabb Terminátor vagy Brian élete.

Jakobovici és társai azonban ennél hevesebb kritikákban is részesültek: egyesek
a filmet „archeo-pornónak” titulálták.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!