Mikor a tank megindult

Fotó: Somorjai László

Milyen fegyverekre gondolsz?

– Maroklőfegyver, gumibot, bilincs, gázspray és tomfa. Majd utána a
testpáncélt is, ami fölül is, alul is védi a könyökömet, a bokámat és a
térdemet. Elvileg. De mivel régiek, elég gyatrán védenek. Háromnegyed kettőre
értünk a Kossuth térre, Lapid tábornok úr, Gergényi úr közbiztonsági helyettese
tartotta az eligazítást és irányította az oszlatást. Nekem az volt a feladatom,
hogy az Alkotmány utcát kellett lezáratnom végig, teljes hosszában. Ezt
pontosan, a megadott időre végre is hajtottam, mert arrafelé szorították ki a
tömeget. Majdnem száz ember volt rám bízva.

De hát még csak huszonhárom éves vagy.

– Fiatal korom ellenére sok balhés helyen voltam már, és úgy érzem,
helytálltam.

Mi volt a gond a Kossuth téren?

– Azt a körülbelül százötven-kétszáz embert azért kellett kiszorítanunk a
térről, mert nem engedték be a tűzszerészeket, hogy átvizsgálják a területet. Az
a bűz, ami ott megcsapta az orrunkat, az Alkotmány utca közepéig érezhető volt.
A legtöbbje csöves volt, és annyira részeg, hogy a Toi Toi-ig sem jutottak el,
és a fák alatt végezték a dolgukat. Az a parkrész annyira fertőzött lett, hogy
még a földet is ki kell majd cserélni. Ezeknek a Kossuth téri állandó
tüntetőknek a zöme ilyen csövesekből állt. Hetek óta folyamatosan ezeket a
szövegeket kiabálták nekünk: „Rohadt ÁVH-sok, hazaárulók, gyilkosok.” A tüntetők
másik része, akik nem a hajléktalanok közül kerültek ki, nemzetőrféléknek
látszottak. Mi mentünk elöl, és utánunk jött a felszólítóautó: „Hagyják el a
területet, oszoljanak föl!” Verekednünk nem kellett.

Ha látjátok, hogy nem drámai a helyzet, mikor mentek a tömeg felé,
beszélgettek egymással?

– Nem. Ilyenkor sem beszélgetünk, mert nagyon oda kell figyelni, soha nem
lehet tudni, hogy egy perc múlva mi történik. Csendben, de viszonylag feszülten
haladtunk előre. Már több hete mentek ezek a balhék, és mindenki érezte, hogy
bármikor nagy baj lehet belőle. Ez a tévészékház elleni támadás óta ott van a
levegőben.

Láttam 23-án egy tévébejátszást a „Deák téri csatából”, ahol öt-hat rendőr
rúg egy már fekvő, magatehetetlen embert.

– Mivel mi is emberek vagyunk, néha felmegy az adrenalin bennünk, ilyenkor
egyfajta csőlátás alakul ki nálunk, és nem a megfelelő mértékben reagálunk a
dolgokra. Ilyenkor nem könnyű eltalálni, mennyi az elég. Velem is előfordult már
– bár én nagyon fegyelmezett vagyok –, hogy egy ütés is leállította volna az
illetőt, és harcképtelenné tette, de mégis kapott még egyet. Nem is értem, miért
mondják, hogy szegény tüntetők. Senki nem kérte, hogy ott legyen, és követ
dobáljon a rendőrökre. Legtöbbször a vandálok tömegből való kiemelését végre
tudjuk hajtani, de ilyenkor elkerülhetetlen, hogy néha más is kapjon. Ilyen
élmények után, hogy megtámadják a rendőröket, és vérző fejjel viszi a mentő őket
a kórházba, meg hogy hetek óta azt halljuk a tüntetőktől, hogy gyilkosok és
szemét, semmirekellő ingyenélők vagyunk, akiket ők, a tüntetők tartanak el –
nehéz megtalálni a valóban jogos mértéket. És olyan is van, hogy valakinél néha
elszakad a cérna. Ilyenkor azonnal leállítjuk a kollégát. Akció közben olyan
veszélyes tud lenni ez a csőlátás, hogy egyesek a kollégájukat is megütik.
Ráadásul szeptemberben és októberben is bőven háromszáz óra fölött dolgoztam. Ez
nem panasz, hiszen imádom a munkámat, és bármit megteszek érte.

Tehát ott tartottunk, hogy sikerült reggelre kiszorítanotok a tüntető tömeget
a Kossuth térről.

– Délután kettő körül be tudtunk jönni egy fél órára pihenni ide, a Mosonyi
utcába, de háromra már vissza is kellett mennünk.

Hova kellett mennetek, hiszen a Fidesz-gyűlés csak jóval később kezdődött?

– A Kossuth téren az Alkotmány utcánál az egyik kordonnál a „békés” tüntetők
egyike késsel megsebesített egy rendőrt. Akkor ott már nagyon sokan voltak, és
nemcsak csövesek, hanem az arcukat sállal eltakaró fiatal randalírozók,
mindenfajta eszközzel felszerelve. A Bajcsy-Zsilinszky úton haladt ez a
fékezhetetlen tömeg. Egyik részük a Nyugati tér irányába indult meg, a másik
részük meg a Deák tér felé. Sok árpádsávos zászló és nemzeti lobogó volt látható
a kezükben. Akkor már mentek a könnygázgránátok is, később, mikor még vadabb
kezdett lenni a helyzet, kezdték a rendőrök a gumilövedékeket kilőni, és ezzel
párhuzamosan jött a lovasrendőrök rohama is. Közben folyamatosan dobáltak minket
kővel.

Azt a parancsot kaptuk, hogy várjunk, nehogy azt a randalírozó bandát rányomjuk
úgymond a Fidesz-nagygyűlésre. De mi nem nyomtuk a tömeget, ők mentek abba az
irányba. Mehettek volna más irányba is, mint ahogy egy kisebb részük el is
indult a Nyugati pályaudvar felé. Ott álltunk a Deák tértől negyven méterre, és
a tér előtti nagy kanyarban a rohanó, kiabáló tömeg közepette egyszer csak
feltűnt egy tank, amely teljes sebességgel közeledett felénk.

Mire gondoltál hirtelen? Kitört egy újabb forradalom?

– Félelmetes volt, mert a tank előtt egy tüntető sem volt, csak mi, a
rendőrök. Bármi lehetett volna. Pár másodpercig valóban nem tudtam, mi történik,
de megállt hirtelen, mert valószínűleg kifogyott a gázolaja, így az egyik
vízágyú keresztbe állt a tank elé. Könnygázgránátokkal meg gumilövedékekkel
sikerült a tömeget leválasztani a tankról. Szemmaró, bűzös füstben úszott az
egész tér és a környező utcák is. Majd a vízágyúról lemászott rendőrök oldalról
megrohanták a tankot, és kiszedték, majd előállították a vezetőjét, aki egy
hatvanöt éves bácsi volt.

Még mielőtt a vízágyú a tank elé állt, az is megfordult a fejemben, hogy most
mindnyájunkat széttapos. Miután a tank vezetőjét elvitték, megindultunk a kanyar
felé, de nem tudtuk, mi jöhet még a kanyar után. Újabb tankok, vagy mi? Ott
álltunk a térnél körülbelül nyolcig, a hangszórón folyamatosan ment a felszólító
szöveg, hogy a jogsértő magatartást hagyják abba, és oszoljanak szét.

Megsérültél?

– Szerencsére nem, pedig végig ott voltam az első sorban.

Te ütöttél meg valakit?

– Igen. Ott a Deák téri kanyarban az egyik kis utcából többen előrejöttek,
kihajoltak, és dobálták felénk a köveket. Szétnyitottam az előttem álló
sorfalat, és körülbelül tíz emberrel kiszaladtam, és a dobálók közül, akiket
tudtunk, megfogtunk. Legalább ötöt elkaptunk, behúztuk őket, és aki ellenállt
vagy ütött, arra mi is ütöttünk. Az egyik ilyen verekedőnek rávágtam a tomfával
a lábára. Ezzel megtörtem az ellenállását.

Egy ütéssel?

– Igen. Ütöttem rá egyet, utána már nem hadakozott, levittük a földre,
megbilincseltük, és irány az előállítókocsi.

Minden pillanatban tudtad, hogy mi történik? Egyszer sem gondoltál arra, hogy
te jó Isten, hol vagyok, mibe csöppentem?

– A tanknál voltak percek, amikor nem tudtam, hogy valójában mit akarnak az
emberek. Kitört egy háború vagy egy újabb forradalom? Mert ilyen feliratú táblák
is voltak a tank körül, hogy 48, 56, 2006. Az, hogy dobálnak kővel, nekünk
jönnek, eltakarják az arcukat sállal, hogy ne ismerjük fel őket, és hogy a
könnygáz ne menjen az orrukba, ez ismerős volt már focimeccsekről. Így mentünk a
tankos helyszíntől a tömeget oszlatva és a gránátokat dobálva egészen az
Astoriáig. Az Astoriánál is kettévált a tömeg, egyik része a Blaha felé, a másik
része pedig az Erzsébet híd felé rohant. A Kossuth Lajos utcában a
Fidesz-színpad mögött álltunk legalább három órát, vártuk az erősítést, és hogy
a tömeg elcsituljon vagy hazamenjen. De pár ezer ember sehogy sem akart
hazamenni, sőt hergelték egymást, és provokáltak minket is. Addigra annyira
kivoltunk, hogy a mentősök minket is elláttak.

Téged hogyan?

– Algopyrin injekciót kaptam, de úgy, hogy eltörték a fiolát, fölszívták
fecskendőbe, a számba spriccelték, és itattak utána egy pohár vizet. De volt,
akinek a szemét kellett kimosni a könnygáztól. Hajnal kettő körülre a tüntetők
az Erzsébet híd előtt egy szabályos, több méter magas barikádot emeltek
mindenféle építési törmelékből, szögesdrótokkal körülvéve az egészet. Álltak és
kiabáltak, szinte várták a velünk való összetűzést. Ekkor megérkezett egy
hókotró, az nyomta szét a barikádot. Mi a kotró után mentünk, kilőttük a
könnygázgránátokat, ezután a barikádokon levők egy része elfutott. Mi
megindultunk lassan az ottmaradottak felé. A vízágyú is szórta őket, amibe kék
festéket kevertek, hogy utána be tudjuk őket azonosítani. Ekkor dobtak felénk
egy Molotov-koktélt. A hókotróra akarták dobni, de szerencsére előbb felrobbant,
és nem tett kárt bennünk. Ezután a Ferenicek teréről és a barikádról mindenki
szétspriccelt a közeli kis utcákba és presszókba. Utána akit lehetett,
megfogtunk.

Hogyan?

– Úgy, hogy aki kék színű volt, azt előállítottuk. Nem tudtak eltűnni
előlünk a kék színű jelzés miatt. Ha nem állt ellen, simán megbilincseltük, aki
nekünk támadt, annak letörtük az ellenállását, és aztán bilincseltük meg.

Hánykor értél haza?

– Hajnal ötkor. Akkor már a huszonhetedik órája talpon voltam.

Ilyen események után, érzelmi területen másnap, harmadnap változik-e benned
valami? Másképp látod-e, másképp viszonyulsz-e a kedvesedhez, a barátaidhoz?

– Kicsit érzelmesebb és érzelgősebb leszek. Felhívom azokat, akiket
szeretek, és olyan mondatokat mondok és mondatok velük, amelyek megerősítik az
összetartozásunkat.