hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit üzennek az Árpádsávok?

2006. 11. 01.
A napjainkban is zajló, elsosorban a jobboldalhoz kötheto demonstrációkon és zavargásokon egyaránt láthatunk a magyar nemzeti lobogó mellett, helyett négy piros és négy fehér csíkos zászlót lobogtatókat. A felhevült kodobálás során esetleg póló helyett is hordott jelkép eredetével azonban használóik sincsenek teljesen tisztában.



Fotó: AP

A honfoglalás után és az Árpád-házi királyok alatt uralkodói lobogóként
használták (bár a pogány hagyománnyal szakítani akaró István király uralkodói
zászlaja egyszínu, vörös volt). Ezt a több száz éves motívumot megtartották az
Anjou uralkodók is (Károly Róbert és Nagy Lajos). Mátyás zászlajában is helyet
kapott az osi minta. A Rákóczi-szabadságharc idején is a sávokkal díszített
lobogó alatt harcoltak a kurucok, továbbá a mai állami címerben is szerepel a
nyolc sáv.

A négy fehér és négy piros sáv eredetét azzal magyarázzák, hogy a fehérek
eredetileg a négy szent folyót jelképezték (Halüsz, Arakszész, Tigris,
Eufrátesz).

A pirosak a magyar osmitológiával foglalkozó Varga Géza szerint a Magyarok
Istenének négy jelzojébol (lo, úr, egy, jó) alakultak ki. A fehérek a
honfoglalást követoen az új haza négy „ezüst” folyóját (Duna, Tisza, Dráva,
Száva) jelentik. Ez utóbbi álláspontot némelyek vitatják, mondván: a Maros is
elég jelentos, tehát szerepelhetne a zászlón.

A víznek mint jelképnek azonban jelentése van az osi magyar és más népek
hagyományában is. A vízbol születo, életüket népüknek szentelo, királyságra
jutó, majd a halhatatlanok közé emelkedo hosök sorsára, valamint az Árpád-ház
isteni eredetére és küldetésére is utal. Mellesleg az Árpádok magukat nem
Árpáddal, hanem egy mitikus állattal, a turullal határozták meg. Turul
nemzetségének nevezték magukat.

Egy másik álláspont szerint a nyolc sáv a hét magyar törzsre és azok
szövetségére utal, ugyanis a hetedik magyar törzs, Kürtgyarmat, amelyrol azt is
gondolják, hogy nem egy, hanem két fél törzs volt, Kürt és Gyarmat. Ok ugyan
együtt szerepeltek a katonai szervezetben, de önálló jogokkal bíró törzsek
voltak.

Az árpádsávos lobogó kapcsán ma is viták zajlanak. Némelyek szerint önkényuralmi
jelkép, hiszen 1944–45-ben (és elotte) a Nyilaskeresztes Párt fo szimbóluma
volt. A gyilkosságokat árpádsávos karszalagban elköveto „nemzettestvérek” emléke
máig fájó pontja történelemünknek. Sajnos a mai tüntetéseken is ilyen értelemben
hordják a jelképet az elsosorban szélsojobbos résztvevok.

Összegezve: az árpádsáv mint osi, pogány motívum jelenik meg, amelyet a magyar
fajvédok, nyilasok sajátítottak ki a maguk számára a múlt század derekán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!