„Alus” Józsi és „Rezes” Lacika az Óperenciás-tengeren innen, de a nagy
vashegyen túl élik acélkemény, néha ólomsúllyal rájuk nehezedő életüket valahol
Európa peremén. Munka ezen a környéken nincs, de két hősünket ez nem zavarja,
mert egyszerű hétköznapjaikat hol alumíniummal, hol sárgarézzel színesítik, meg
ami még előkerül. A puszta, a végtelen magyar rónaság, megannyi lerobbant
telepével, volt téeszközpontjaival, istállóival, elhagyott temetőivel, grófi
kriptákkal, haranglábakkal, szivornyatelepeivel valóságos kincsesház annak,
akinek van szeme hozzá. Hőseinknek van, így közel tíz éve élik szorgos
mindennapjaikat színesfémgyűjtőként. Azt persze kihangsúlyozzák: nevük csak
művésznév, az igazit szigorúan bizalmasan kezeljem, különben ők kezelnek majd
engem. A törvénnyel is volt már összeütközésük, de az csak egy baleset miatt
történt. Egy grófi ivadék ugyanis merő nagyzásból vörösréz tetővel fedte be az
egyik híres, de tragikus sorsú miniszterelnök kriptáját. Pedig a „Tanácselnök
Pista” megmondta neki, hogy elégedjen meg a család a kitűnő és tartós
palatetővel, de ő nem hallgatott a jó szóra. A tetőnek csodájára jártak a
telepiek, míg aztán egy éjszaka lába kélt a 300 négyzetméter vörösréz lemeznek.
A nyomozás során Józsi is hírbe keveredett mint orgazda, és csak az ügyvéd úr
tudta őt kimosni nagy nehezen. Azóta palatető alatt alussza örök álmát a grófi
família.
2006. 09. 15. (X/37)
