hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elfogytak a székely diákok?
Sorra zárnak be a magyar iskolák Erdélyben

2006. 09. 12.
Míg az elmúlt rendszerben az országvezetés akkori politikája veszélyeztette Erdély régi, történelmi múlttal rendelkező magyar iskoláit, ma a fennmaradt tanintézmények egy részét diákhiány miatt számolják fel. A három és fél évszázada működő sepsiszentgyörgyi Kiss Árpád iskola eltűnése a folyamat szomorú mementója lehetne.

Idén szeptemberben már nem csengetnek be Sepsiszentgyörgy legrégebbi,
fennállásának 354. évét ünneplő oktatási intézményében. Bezárták. A Kiss Árpád
Általános Iskola festői környezetben épült, egykor az unitárius, majd a
református felekezet diszponált fölötte, végül államosították. Bár a
tanintézmény vezetői különböző támogatásokból igyekeztek korszerűsíteni az öreg
iskolát, a környéken lakók továbbra is az elitnek ítélt belvárosi iskolákba
iratják gyermekeiket.

„Az iskola átvészelt nehéz időket, az 1848-as forradalmat, világháborúkat, a
kommunizmus rettenetes évtizedeit, és most megsemmisítjük azt, amit évszázadokon
át féltve őriztek eleink” – panaszkodik Imreh Magdolna igazgatónő, aki szerint
sok szülő „rangon alulinak” tartotta, hogy a külvárosi kisiskolába irassa
gyerekét. Keresztély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője szakmai szempontból
közelíti meg a kérdést: tizenöt év alatt kevesebb, mint egytizedére csökkent a
diákok száma. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere pedig arra mutat
rá, hogy központilag határozták meg az oktatási hálózat átszervezését, és erre
az iskolára már nem kapnak támogatást az oktatási szaktárcától.

A Kiss Árpád iskolához hasonlóan, anyagi megfontolásból és diákhiány miatt
Erdély-szerte veszély fenyegeti a tanintézményeket. Elsősorban a nagyobb városok
környékén levő falusi iskolákat kell majd felszámolni, hiszen nemcsak a szülők
iratják inkább a városi iskolákba gyermekeiket, hanem az Oktatási Minisztérium
átszervezési programja is a központosítást tűzte ki célul. A VII-es Központi
Fejlesztési Régió Ügynöksége által készített demográfiai előrejelzés szerint a
Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Szeben és Fehér megyék által behatárolt
területen 2003 és 2025 között nagymértékben csökken a 14–18 évesek száma. Így
csak a legkisebb területen, Kovászna megyében, több mint 6500-zal lesz kevesebb
tinédzser, ez kilenc líceum bezárását eredményezi majd.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!