hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hegedűk és titkaik
Hallgatni arany, zenélni gyémánt

2006. 08. 16.
„Ki ne nyissák az ajtót, mert most teszem be a hegedűbe a lelket!” – kiáltott a műhelyből kopogtatásunkra a szászrégeni mester, mert nem hagyhatta, hogy a hideg megcsapja a felforrósított enyvet. Nagy Pál, aki hegedű, cselló, bőgő és brácsa készítésével már negyvenkét évet töltött el a szakmában, mintegy ötszáz hangszer „lélekadója”. Munkái számos helyen szereztek elismerést számára a világ keleti és nyugati felén egyaránt.

A „lélek” egy jelentéktelennek tűnő, valójában igen fontos alkatrész.
Gyufaszálnál alig nagyobb, hengeres pálcika, amelyet a hegedűtest belsejébe
ragasztanak – közel a húrokat tartó láb alá. A lélek viszi át a rezgést a hegedű
hasáról a hátára, és ez a kis fadarab a felelős azért is, hogy a húrok okozta
nagy nyomás hatására a has (más néven: előlap) be ne horpadjon. Elhelyezése
meghatározza a kibocsátott hang minőségét, s ezzel a lényeghez is érkeztünk.
„Aki hegedűt vesz, az a hangzást keresi. Szemre lehet gyönyörű, de ha nem úgy
szól, ahogy kell, akkor kész… nem veszi meg” – említi tapasztalatait Nagy Pál,
az erdélyi Szászrégen egyik legismertebb vonóshangszer-készítője.

Hogy mit kell hallania az avatott füleknek? „Harmóniákat – mondja Pali bácsi.
Majd kiegészíti: – Az, aki játszik, tudja.” Mert ahogyan nincs a világon két,
azonos hangú ember – legyenek bár ikrek –, ugyanúgy nem létezik két, egyformán
megszólaló hegedű, még akkor sem, ha ugyanaz a mester, ugyanabból a fából,
ugyanolyan módon készítette őket.

A kiáradó hangban a mester szakértelme mellett azonban a szíve is benne van:
lelki fülével már előre hallja, hogy miként fog szólni, és ezért a hangzásért
bütyköl, farag, reszel csiszol nap mint nap, heteken vagy akár hónapokon
keresztül.



Nagy Pál az előlap hangolása közben

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!