hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellovagolt a Tenkes kapitánya
Barátok Zenthe Ferencről

2006. 08. 09.
Zenthe Ferenc 1941-ben lett a Színművészeti Akadémia hallgatója. Miután átvette diplomáját, rövid pécsi és debreceni szerződés után a Madách Színház tagja lett és volt. Játszott, többek között, Shakespeare-, Miller-, Shaw-, Schiller- és Lloyd Webber-darabokban. Olyan nagyívű történelmi filmeket, mint például a Tenkes kapitánya, a Föltámadott a tenger vagy a Rákóczi hadnagya is ő tett emlékezetessé. Majd a hatvanas évektől egyre több vígjátékban szórakoztatta a mozik közönségét. Pályafutásának talán egyik csúcspontja az 1983-ban bemutatott Jób lázadása című film. A Rózsa Sándor, a Tüskevár és a Bors című filmek talán csak a mai harmincasoknak és az idősebbeknek mondanak valamit, de a Szomszédok című filmsorozatot éppen mostanában ismétlik, és aki kiváncsi, láthatja benne a színészt mint a csupaszív, józan, néha bölcs Taki Bácsit. Zenthe Ferencet 2005-ben a nemzet színészévé választották. Ugyanebben az évben az MTA Magyar Örökség-díjjal tüntette ki. Az indoklás „sokoldalú emberábrázolás”-át emelte ki. Hosszú betegség és kórházi kezelés után nyolcvanhat évesen hunyt el.



Fotó: Vörös Szilárd

Törőcsik Mari színművésznő

Forgattunk együtt több filmben is. Külvárosi legenda, Álmatlan évek, Kard és
kocka (1959). Amikor vége volt a napi forgatásnak, mindig Feriékhez mentünk fel
még egy kicsit mulatozni. Annyira szeretetteljes személy volt. Annyira nyílt.
Azt tudom mondani, amit mindenki másnak, hogy vele együtt elment a fiatalságom
egy része is.

Kishonti Ildikó színművésznő

Elragadó mosolya volt. Különleges, ami csak a francia színészekre jellemző
általában. És hogy menynyire szerettem a hangját! Mindig volt valami mosoly a
hangjában. Még akkor is, amikor nagyon komolyan, drámaian szólalt meg,
valószínűleg a szíve mosolygott, és ettől ez jött ki a száján.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!