hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vezérek csatája

2004. 10. 18.
A magyar baloldal történetének új fázisába lépett. Elmúlt másfél évtizedes korszakát az jellemezte, hogy mindennel foglalkozott, csak azzal nem, hogy politikáját az első ember szintjén is felépítse. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válásával – könnyen lehet – új időszámítás kezdődik a hazai baloldalon, de feltehetőleg ennek a változásnak hatása lesz a magyar jobboldalra is. Elkezdődhet egy új korszak, amelytől – megjósolhatóan – sokan félni fognak. Nevezzük ezt a kort a vezérek csatájának.



Gyurcsány pártja dominálására törekszik. Orbán egy leader-típusú politikai vezető volt Fotó: MTI

Leadarek a politikában

Magyarországon negatív kicsengése van a vezér szónak. A vezér a 30-as évekre emlékeztet bennünket, azokra az időkre, amikor a diktátorok korát élte Európa. Magyarországon Gömbös Gyula nagy öntudattal nevezte magát vezérnek, s tudjuk, hogy halála után a politika még inkább jobbra tolódott. Nem azt mondom, hogy a vezértől egyenes út vezetett a "nemzetvezetőig", de azt igen, hogy vezérsége és vezérkedése nagyon sokakat – főként a korszak baloldali, liberális és mérsékelt konzervatív erőit – taszított és ellenállásra késztetett.

A harmincas évek vezérei azonban szerencsére nincsenek közöttünk – még szellemükben sem. 

A mai nyugat-európai politikában viszont nagyon bevált szó a leader. 

A leader valójában politikai vezető vagy vezér, mindenképpen olyan valaki, aki megfellebbezhetetlen tekintéllyel áll pártja élén. Ez a tekintély már nem abból fakad, hogy erőnek erejével valamilyen szélsőség irányába kívánja tolni az adott párt vagy kormány politikáját, sokkal inkább személyes kvalitásaiból. A leader attól tölti be ezt a szerepet, hogy valamit nagyon jól tud, sőt jobban, mint mások. Ez a valami lehet a politika iránti ösztönös, sőt – bizony – irracionális érzék; lehet kiváló verbális képesség; lehet taktikai és manőverezési képesség vagy egész egyszerűen színészi mágia. Horribile dictu: a leader bölcs, megfontolt, érett államférfiú is lehet. Egy bizonyos: képes arra, hogy valamilyen irányban elmozdítsa a politikai közéletet, új medret vájjon. Tekintélye abból fakad, hogy megváltoztatja a dolgok menetét. A legutóbbi időkig a magyar politikában igazából egy leader-típusú politikai vezető volt: Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenccel vetélytársra akadhat, s ez alaposan átrajzolhatja a politikai palettát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!