Dávid Ibolya kampányol Fotó: MTI
"Jogot kaptunk arra, hogy beleszóljunk Európa sorsába" – mondta Medgyessy Péter miniszterelnök Salgótarjánban, aki szerint az EP- választás tétje az elmúlt két évben a szociális igazságtalanságok csökkentését lehetővé tevő politika megerősítése. "Kap-e támogatást az a politika, amely elkötelezetten a modernizáció mellett van, kap-e támogatást az a politika, amely a demokráciát akarja erősíteni, és kap-e támogatást az a politika, amely lehetővé tette, hogy az Európai Unió tagjai lehessünk?" – tette fel a költői kérdést Medgyessy Péter.
A közgazdász-miniszterelnök kijelentette: a stabilitás és a biztonság alapja a modern gazdaság, és az elképzelhetetlen a jobb egészségügy, a jobb vidéki és falusi iskolák, a közigazgatás reformja, az infrastruktúra bővítése, vagy éppen autópályák nélkül. Az MSZP Európától a fejlesztést és a modernizációt, a haladást várja, és a párt programja ezt szolgálja.
Az Európai Parlamentben 24 olyan emberre lesz szükség, akik az ország érdekeit szeretnék képviselni, akik készek összefogni a jó célokért, és nem a széthúzást viszik Európába. Olyanokra, akik a határon túl élő, mintegy hárommillió magyarért is készek tenni, és nem csupán eszközként használják őket – fejtette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor. Csak egynek sikerülhet Fotó: MTI