Mindezek ellenére sok demokrata párti szavazópolgár, vezető, sőt még a Kerry-kampány egyes tagjai is fenntartással fogadták jelöltjüknek ezt az előretörését. Szerintük a Bush vereségét kívánók sokkal többen vannak, mint azok, akik lelkesen támogatják Kerry megválasztását, elsősorban azért, mert a massachusettsi szenátor nem körvonalazta eléggé közérthetően, mit is kíván elérni azon túl, hogy megváltoztatja Bush legtöbb programját.
Ezek az aggodalmak azonban mindeddig nem lassították le Kerryt. Amennyiben viszont nem lesz képes megváltoztatni ezt a felfogást a jövő hónapban sorra kerülő bostoni jelölő nagygyűlést követően, pártja számára sokkal nehezebbé teszi a szavazók részvételi arányának maximalizálását, illetve a függetlenek megnyerését.
Április és május folyamán Kerry több adományt szedett össze, mint Bush, így ő lett minden idők elnöki kampányainak legeredményesebb pénzszerzője. Ezzel egy időre el is hallgattatta pártján belül a bírálókat, mivel megelőzte az elnököt mind az országos felmérésekben, mind pedig egyes kulcsfontosságú államokban. A szavazók lelkesedésének egyik állandó fokmérője, hogy a párton belüliek milyen szilárdan támogatják elnökjelöltjüket. Ebben a tekintetben Kerry sokkal rosszabbul áll, mint Bush, viszont jobban, mint Al Gore a 2000. évnek ugyanebben az időszakában. A Washington Post-ABC Hírszolgálat közös felmérése alapján a demokraták 68 százaléka támogatja szilárdan Kerryt, míg a republikánusoknak 89 százaléka fejezte ki megingathatatlan elkötelezettségét Bush iránt.
Kerry egyik közeli tanácsadója kifejtette: nem szokatlan, hogy az első elnökválasztási küzdelmükben részt vevő jelöltek képességeivel kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon megvan-e az adottságuk a szavazók lelkesítésére? John Kennedynek ez valójában csak az után sikerült, hogy 1960-ban megvívta első tévévitáját Richard Nixonnal. A legtöbb sikeres jelölt csak az elnökjelölő nagygyűlésen vagy azt követően teszi meg a kellő lépéseket ez irányban. John Kerry számára három lehetséges alkalom kínálkozik erre: amikor megnevezi alelnökjelöltjét, amire bennfentesek szerint július első vagy második hetében kerül sor; az elnökjelölő nagygyűlésen néhány héttel később; vagy az ősszel sorra kerülő Bush–Kerry tévéviták során.
Bill Clinton volt elnök, aki rövidesen országos körútra indul most megjelent életrajzi könyvének népszerűsítésére, felhatalmazta politikai tanácsadóit, hogy tárgyalásokat folytassanak a Demokrata Párttal illetve John Kerry kampánystábjával arról, miként nyújthatna segítséget a választási hadjáratban. Clinton törekvései persze sok veszélyt rejtenek magukban. A legutóbbi választási hadjárat során Al Gore elhatárolta magát Bill Clintontól, mivel nem volt hajlandó vállalni a kockázatot, hogy azonosítsa magát a kormánya körül támadt botrányokkal. Ezzel szöges ellentétben Kerry szövetségre kíván lépni Clintonnal, és a lehetőségekhez képest ki szeretné használni támogatását, illetve politikai befolyását különösen azokon a helyeken, ahol a volt államfő ma is népszerű. Kerry kétél? fegyverhez nyúl: arra számít ugyanis, hogy ha Clinton emlékezteti a választópolgárokat, mennyivel jobb volt a helyzet, amikor demokrata ült a Fehér Házban, akkor az előrelendíti kampányát. A Bush-tábor ugyanakkor könnyen visszájára fordíthatja ezt a "segítséget".
2004. 06. 25. (VIII/26)
