hetilap

Az előadás alkalmas arra, hogy közelebb hozza a sérült gyermekeket az ép társadalomhoz Fotó: S. L.

"Ők nemcsak fizikálisan, hanem értelmileg is súlyosan sérültek, s csak kettejüknek van ütemérzéke: a többiek vagy engem, vagy őket figyelik és utánozzák" – mondja Dévay Erika, a gyermekek fejlesztő pedagógusa. 

A tízéves Szandi a legfiatalabb, s a tizennyolc éves Mónika a legidősebb. Nem oly rég orvosilag még teljesen képezhetetlennek minősítették az ennyire súlyos fokban sérülteket, de szerencsére ez már a múlté. Mostani produkciójuk mögött négy év munkája áll.

Az Iglice előadása az, amely igazán alkalmas lehet arra, hogy elindítson egy folyamatot, mely közelebb hozhatja a halmozottan sérült gyermekeket-fiatalokat az ép társadalomhoz.

"Nyolc-tíz évvel ezelőtt még legszívesebben mindenki elől eldugták volna ezeket a legsúlyosabb mértékben sérült emberkéket, de ma már ki merjük őket engedni szakemberekkel együtt a világba – ezt már Lovászi Gyula, a festői környezet? boldogkőváraljai Zichy-kastélyban található Ápoló-Gondozó Otthon igazgatója mondta ottjártunkkor. – A száztíz fős gondozotti létszám fele bevonható valamilyen foglalkozásba, számukra egyénre szabott fejlesztőprogramok készülnek, másik fele pedig járóképtelen, állandóan ágyhoz kötött, kommunikációra rendkívül csekély mértékben vagy egyáltalán nem képes személy. Mindegyikük központi idegrendszere súlyos mértékben sérült."

Ha valaki arra vállalkozik, hogy egy nyílt nap keretében látogatást tesz egy ilyen intézményben, olyan világba csöppen, főleg a legsúlyosabb eseteknél, amely minden képzeletet felülmúl. Megdöbbentő a mosolyra, kedves szóra továbbra is kifejezéstelen arccal üldögélő kétéves csöppség látványa, s az eltorzult arcú vagy hiányzó végtaggal közlekedő tolókocsis gyerekek-fiatalok szobái mellett elhaladva hirtelen csak arra tudunk gondolni, milyen csodálatos dolog is a saját egészségünk. S felvetődik a kérdés, vajon hogyan élik meg az itt dolgozók a gondozottakkal való napi foglalkozást?

"Őket azért könny? elfogadni, mert annyi szeretetet adnak, ami feledteti az állapotukat" – mondja Dévay Erika, aki tizenkét gyerekkel foglalkozik. Tánc- és zeneterápiával ért el olyan sikert, ami csodaszámba megy. Mindezek hatására ugyanis egyéb részképességeikben is nagymérték? fejlődést mutattak csoportjának tagjai. A hangterápiát egyébként a német Peter Hess és Petra Zurek párostól sajátította el, akik rendszeresen tartanak tanfolyamot Budapesten.

"A »száraz« tudományokkal nem sok eredményt lehet velük elérni – veszi át a szót az igazgató úr. – Annak koronázza siker a munkáját, aki szoros érzelmi szálakkal is kötődik gondozottjához." 

De vajon milyen szálakkal kötődnek szüleik e gyerekekhez? Tartják-e a kapcsolatot velük? 

"A száztíz gondozottból három-négy főt látogatnak rendszeresen, tizenkét főt hetente. Évente tartunk szülői napot, s a mostanin tíz (!) szülő vett részt" – tudjuk meg a lehangoló adatokat. Harmincöt gyermek, köztük az Iglicések is állami gondoskodás alatt állnak.

Hivatásos gyámjuk, Cserhalmi Judit, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa elmondta: 

"Ezeknek a gyerekeknek a szülei leginkább akkor jelennek meg, amikor gyermekeik meghalnak. De nem részvétből, hanem azért, hogy hozzájuthassanak a hagyatékhoz. Az eddigi legmegrázóbb esetem a tizenhárom éves Barbi története. Ő művesét kapott, amit kilökött a szervezete, és rövid időn belül elvesztettük. Utolsó napjaiban a kórházi ágyán engem szólongatott, és nem az anyját. Aztán jött a vér szerinti mama, hogy mikor kaphatja már meg a pénzt? Egy szóval sem érdeklődött gyermeke életének végső szakaszáról. Finoman fogalmazva nem nagyon tudtam megérteni a problémáját. A szülőknél maradva meg kell említenem, hogy sok, fogyatékkal élő gyermeknél kimutatható az anya vagy mindkét szülő alkoholizmusa, erős dohányzása, de jelentős közöttük azok száma is, akik szintén valamilyen fogyatékossággal élnek" – teszi hozzá Cserhalmi Judit.

A nevelőkkel történő szoros kapcsolat kialakulása egyébként szakmai "ártalom", amit jól illusztrálnak a következő történetek. 

Amikor Szandinak három hétre kórházba kellett mennie nyelőcsőtágításra, akkor Judit egy éjszakát bent aludt vele, hogy ne tépje ki a szájából a szondát, s kétnaponta töltötte a kórházban napja javarészét. Ez az időszak hozta őket igazán közel egymáshoz. Amikor Erika két hónap tanulmányi szabadságra ment, idő előtt vissza kellett jönnie, mert gondozottjai súlyos fejlődési
visszaesést "produkáltak" nélküle. Kitartó és elkötelezett munkájuknak sokszor
hosszú idő után jelennek meg gyümölcsei. Volt olyan gondozottjuk, aki négy év után engedte meg, hogy megsimogassák, volt, aki egy év után mosolygott vissza. 

A többnyire borzasztó szülői magatartás ellenére elért eredményekben szerepet játszhat az intézmény környezete is – a kastély többhektáros parkja hatalmas fáival, madaraival, mókusaival. 

Az otthon fejlesztő eszköztárát részben saját erőből, részben pályázatok, adományok útján szerzik be. Szükségük is van támogatókra, mert rendkívül drágák a segédeszközök: a közelmúltban például egy fogyatékkal élőknek való speciális szobabiciklivel lettek gazdagabbak, melynek értéke 700 ezer forint. A gyerekek egyik szponzora, egy komoly üzletember sírva fordult ki az épületből, amikor először járt itt. Igaz, hogy nem jött többet, de támogatása ez után az élmény után még rendszeresebbé vált. 

A szakemberek szerint egyébként a férfiak sokkal nehezebben viselik az ilyen súlyosan sérült gyerekek-emberek látványát, pedig több férfi kellene a gondozók 

közé, főleg a nemek közti egyensúly és a tekintélytartás miatt. Éppen ottlétünkkor zajlott egy szakhatósági ellenőrzés, s megkérdeztem az egyik hölgyet, milyen érzésekkel hagyja el az otthont. Válaszában benne volt mindaz, ami mindannyiunk szemében tükröződött a látogatás végén: "Amikor az ember kilép ezeken a kapukon, mindenképpen átértékeli az életét."

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek