hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy értelmes hobbi
Mentőkutyák az életért

2004. 04. 12.
Van-e közöttünk olyan ember, aki szabadidejét, energiájának és pénzének nagy részét arra költi, hogy segíteni tudjon, ha a szomszédja bajba kerül? Hendzsel Ferenc, a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat (PKKM) technikai és logisztikai vezetője szerint tíz ilyen csapat létezik az országban, akik szükség esetén hosszú évek munkájával idomított kutyájukkal készen állnak a segítségnyújtásra. A PKKM azon kevesek közé tartozik, akik évente nemzetközi vizsgának vetik alá magukat.



Pihenés a vizsgák között Fotók: S. L.

A Föld lakosságának nagy része kiemelt veszélyeztetettség? zónákban él. Több száz kutató által összeállított adatbázisból kiszámították, hogy a világ nagyvárosainak a fele tartozik abba a térségbe, ahol a földrengések többsége előfordul. Katasztrófák esetén pedig civil mentőkutyás szervezetek sora várja, hogy segíthessen: a hatvanas években főleg Nyugat-Európában, a kilencvenes évektől már Kelet-Európában is sorra alakultak ilyen csapatok. "A tavaly karácsonyi iráni földrengéskor a csapat tagjai összecsomagolva vártak a bevetésre, ám végül itthon kellett maradniuk, mert a Belügyminisztérium inkább egy százezer dolláros gyorssegély mellett döntött" – tájékoztat Hendzsel Ferenc nyugalmazott tűzoltó őrnagy, aki több évtizedes szakmai gyakorlatát kamatoztatja a PKKM civil szervezetnél. 

A mentőkutyákat nemcsak ilyen katasztrófák esetén alkalmazzák életmentésre, hanem idomíthatóak többek között vízi mentésre (fuldoklók kimentésére), lavinában eltűntek felkutatására vagy csak egyszerűen elkóborolt gyermekek, eltévedt emberek megkeresésére. Két éve például a kutyák segítségével találtak meg egy másfél éves, elkóborolt kisgyermeket Csákberényben. "A riasztások száma igen változó, több tucat is lehet évente, ez a szám azonban évről évre nő" – felelte érdeklődésünkre Leczki Sarolta, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Mentőkutyás Szolgálatának vezetője, egyben a PKKM szakmai vezetője.

Mint megtudom, a PKKM tagjai a legkülönbözőbb foglalkozási ágazatokból érkeztek: van közöttük katonaorvos, hivatásos tűzoltó, nyelvtanár, mentőápoló, mérnök, diák stb., akik vállalkoztak erre a karitatív jelleg? munkára. Minden önkéntessel közlik: ezt a munkát nem lehet félvállról végezni, a belépés után már kötelezettségeik vannak. Vállalni kell a kutyák rendszeres felkészítését, a kényelmetlenségeket, a váratlan riasztásokat – cserébe egy olyan "hobbit" kapnak, aminek "értelme van". 



Mentésre minden fajta kiképezhető

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!