hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy generáció útja a hatalomba
A MISZOT-mítosz

2003. 12. 01.
Tizenöt éve, november 26-án alakult meg a MISZOT, a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa. Az elnevezés első hallásra egy a sok unalmas szervezet közül. Mindjárt más, ha megnézzük hogy az akkoriban többnyire teljesen ismeretlen szereplőkből mi lett azóta. Stumpf István, a szervezet elnöke az Orbán-kormány kancellária minisztere volt. Kövér László alelnök ugyancsak a miniszterségig vitte. Mindketten a hazai jobboldal prominensei. Gyurcsány Ferenc alelnökből a baloldali kormányban lett miniszter. Mások ma közjogi méltóságok legközelebbi tanácsadói, míg megint mások az egyházi életben vagy a gazdaságban futottak be valóban jelentős karriert. 



A Fidesz delegációja 1988-ban. Nagyra nőttek Forrás: Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Fotó: Prohászka Imre

A nyolcvanas években jelentős változás indult a fiatalok között. Egyre többen nem voltak hajlandóak elfogadni a rendszer által felkínált életutat, különösen nem politikai vonalon. Kisebb mozgalmak indultak el, hogy változtassanak a fennálló rendszer keretein. Az évtized elején a hatalom még vissza tudta szorítani az önálló kezdeményezéseket. A budapesti egyetemisták és főiskolások 1981-es tanácskozása, amely a BEFŐTT nevet viselte, igyekezett a KISZ monopolhelyzetét megtörni. Sikertelenül. Egyes kezdeményezők ellen hatósági eljárás is indult, a kezdeményezést "lefejezték". Az évtized közepére azonban megfigyelhető volt, hogy a korábban szigetszerűen induló klubok, szakkollégiumok, diákkörök és környezetvédő mozgalmak megteremtették a maguk független szféráját. Előbb a "tiltott" kategóriából napi engedélyeztetések, kompromisszumok, szövetségesek keresésén, illetve igazoló jelentések révén kivívták a "tűrt" minősítést. Ekkorra már nagyon sok fiatal számára szó szerint ciki volt belépni a KISZ-be, ráadásul a kommunista ifjúsági szervezet "kényszersorozás-mechanizmusa" is gyengült. A zenei életben taroltak az alternatív és punk zenekarok (Kontroll Csoport, URH, Neurotic, Bizottság, Európa Kiadó). A generációban általános "keresés" indult be, hiszen nem lehetett tudni, milyen jövő vár rájuk. 

Ezt az életérzést nagyon jól kifejezi Kaderják Péter 1987-ben, a pápai szakkollégiumi találkozón elmondott beszéde: "Bizonytalanságunkat és bizalmatlanságunkat kívánjuk kifejezni. Bizonytalanságunkat saját jövőnket illetően, és bizalmatlanságunkat az arra vonatkozó tervek iránt."



Sajtótájékoztató az alakuló ülés után. Ismerős arcok Fotó: Prohászka Imre

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!