hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az AIDS új hulláma
A legrosszabb csak most jön

2002. 12. 09.
Vörös szalagot viselők milliói gyűltek össze a világ nagyvárosaiban a hétvégén, hogy megemlékezzenek az AIDS áldozatairól. A figyelemfelkeltés nagyon is indokolt: bolygónkon jelenleg 42 millió HIV-fertőzött ember él, s az ENSZ múlt kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint "a legrosszabb még csak most következik". 



Itt gyógyszer nem segít Fotó: Reuters

"Nincs többé különbség azok között, akiket megfertőzött a HIV vírus, és azok között, akiket nem. Mindannyiunk életében jelen van a betegség, és mindannyiunkra számos formában hatással van" – mondotta a hétvégi AIDS-világnap kapcsán a Dél-Afrikai Köztársaság elnökhelyettese, Jacub Zuma. A HIV vírus a világon mára 42 millió embert fertőzött meg, akiknek a 75 százaléka Afrika szubszaharai részén él, s közel a felük nő. Az afrikai életformából fakadóan a nők egyre nagyobb arányú megbetegedése beláthatatlan gazdasági és szociális következményekkel járhat. A számok természetesen önmagukban is ijesztőek – 19,4 millió férfi és 19,2 millió nő szenved AIDS-ben. Ezt súlyosbítja az a tény, hogy mivel Afrikában hagyományosan a nők végzik a földeken a munkát, az ő feladatuk a szükséges élelmiszer megtermelése. A gyermekek otthoni nevelését, a betegek ápolását szintén a nők végzik. Nem nehéz elképzelni, mi történik, ha a társadalomban központi szerepet betöltők helyzete a HIV-fertőzések illetve az AIDS következtében aránytalanul elmozdul. 

Az aszály miatt ellehetetlenül a mezőgazdaság, s egyre több nő és lány kényszerül saját teste áruba bocsátására, hogy így teremtse elő a megélhetéshez szükséges anyagi javakat – ezáltal természetesen még kiszolgáltatottabbá válva a betegség számára. 

Az AIDS-beteg nők számának növekedése természetesen azt is jelenti, hogy egyre több gyermek jön a világra úgy, hogy már testében hordozza a halálos vírust, a már megszületettek pedig valószínűleg rövid időn belül elveszítik szüleiket. Az AIDS miatt Afrikában már tavaly is 34 millió, tizenöt éven aluli árva gyermeket tartottak számon. Ők gyakrabban kényszerülnek prostitúcióra, könnyebben megbetegednek, illetve nem kapják meg a szükséges oltásokat. Sokan közülük bűnözőkké válnak: mindannyian tudják, hogy hamar meghalnak, éppen ezért állandóan keresik a veszélyt és a harcot. Kongóban, Ugandában, Sierra Leonéban és Libériában már ötéves gyermekek is harcolnak a háborúkban. 

További aggodalomra ad okot, hogy az összes AIDS-szel összefüggő betegség 80-90 százaléka a 20-40 éves korosztályt sújtja leginkább: tehát pontosan a legproduktívabb életkorban levőket – ami a gazdaságot és az ipart is érzékenyen érinti. Ha a jelenlegi trend tovább folytatódik, dél-afrikai üzletemberek szerint egy munkahelyre hamarosan három embert kell kiképezniük. 

Noha a betegség legkoncentráltabb formában Afrika déli részén van jelen, egyre inkább túlmutat a fekete kontinens határain. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok kormánya és az ENSZ pár éve biztonsági kérdésként kezeli a HIV-fertőzéseket, illetve az AIDS-megbete-

gedéseket. Az amerikai Emory Orvostudományi Egyetem professzora, Mark Feinberg szerint az AIDS az egész emberi faj létét, jövőjét befolyásolja: "Afrika szubszaharai részein gyakorlatilag teljes generációk tűnnek el nyomtalanul. Ez óriási változásokat okoz a társadalmi, illetve gazdasági struktúrákban, aminek az országok egy ideig ellene tudnak ugyan állni, ám végül összeomlanak. A globális gazdaság következtében azonban senki sem érezheti elszigetelve magát a problémától. Az afrikai AIDS-válság előrevetíti, hogy potenciálisan mi vár olyan jelentős gazdaságokra, mint például India, Brazília, Kína, vagy Oroszország." 

A múlt heti ENSZ-jelentés szerint az idén világszerte 3,1 millió ember halt meg AIDS-ben, s a fertőzöttek száma ötmillióval nőtt. Napjainkban a járvány Kelet-Európában és Közép-Ázsiában terjed a leggyorsabban. Kutatók szerint Kína és India gyakorlatilag időzített AIDS-bombák. Ezekben a térségekben a fertőzések elsősorban a kábítószer-fogyasztók, illetve partnereik körében terjednek. 

Világszerte változás figyelhető meg abban is, hogy kik esnek tipikusan áldozatul az AIDS-nek. Amikor húsz évvel ezelőtt első ízben diagnosztizálták a betegséget, az még elsősorban homoszexuális férfiak körében terjedt. Napjainkra a fertőzöttek fele nő, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egyre több gyermek jön világra halálra ítélten. 

A betegség miatt az idén életüket vesztők közül 610 ezren tizenöt évnél is fiatalabbak voltak. Az amerikai kontinensen az AIDS továbbra is jobban sújtja a feketéket: a homoszexuális fekete férfiak harminc százaléka, a fehéreknek hét százaléka fertőzött, egy afroamerikai nő pedig húsz százalékkal nagyobb valószínűséggel kapja el a vírust, mint fehérbőr? társa. Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint 1990-ben már közel egymillió fertőzött élt a Földön, 1997-re pedig harmincmillióra emelkedett a fertőzöttek száma, s jóllehet az ENSZ külön programot indított a probléma megoldására, a betegség kezelésére alkalmas szert előállító amerikai és európai gyógyszergyártó cégek még mindig azzal voltak elfoglalva, hogy bepereljék a dél-afrikai kormányt, amiért az a nemzetközi piaci árhoz képest olcsóbban biztosította a rászorulók számára a gyógyszergyártók termékeit. 

Annak ellenére, hogy számos filantróp próbálkozás történik – a Microsoft-milliárdos Bill Gates például ötvenmillió dollárt ajánlott fel az AIDS kezelésére –, a betegség leküzdését továbbra is nehezíti a vele kapcsolatos tudatlanság, az előítéletek és a "struccpolitika". 1998-ban például egy dél-afrikai AIDS-aktivistát a szomszédai agyonvertek, miután a nő nyilvánosan is bevallotta, hogy fertőzött. Az emberek zöme egyszerűen nem megy el szűrésre, s szexuális szokásain sem hajlandó változtatni. Alig két évvel ezelőtt pedig olyan prominens személyiség, mint a Dél-Afrikai Köztársaság elnöke, Thabo Mbeki, kérdőjelezte meg, hogy a HIV egyáltalán okozhat-e AIDS-megbetegedést.


Ijesztő terjedés

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!