Mert ugye pártja mindent megtett érte. A nagy-budapesti I. (mondhatni: a legelső) választókerületben indította, ott, ahol a patinás polgárok, az igazi magyar úriemberek antik szekreterek mélyén őrizték a rendszerváltásig a neobarokk világ relikviáit és szellemét, hogy aztán a 98-as több mint kormányváltáskor kiengedjék a szabadba.
Neve pártja listáján is szerepelt, és a polgárok döntése, hogy végül is a listán sem jutott be. Hegyi Gyula MSZP-s képviselő még nagylelkűen vissza is lépett a kedvéért. De győzött a népakarat és a nemzeti keresztény jelölt, nem kellett a liberális mártír. (Különben is minek ugrált ötvenhétben, már a balhé után az izgága egyetemista, ki kérte rá? Magára vessen!)
Ez egy olyan MAGÁRA VESSEN ország. Itt azt mondják: magára vessen a munkanélküli, a hajléktalan, meg az éhező, az is, aki megfagy télen, meg az is, akit jókedv? fiatalok a hecc kedvéért fölgyújtanak (az legalább nem fagy meg); magára vessen a kisnyugdíjas, aki tíz évvel előbb patkol el, mert nincs pénze orvosra, gyógyszerre; az a gyerek, aki csak egyszer eszik egy nap (miért nem született jobb családba), és leginkább a roma, mert arról, hogy ő roma, igazán nem tehet más, csak a papája meg a mamája. Választott volna másik szülőt, és ha már romát, legalább olyat, aki a nemzeti romavezér klientúrájához tartozik
Én ezennel alázatosan jelentem a nemzeti polgári jobboldal nevében, hogy ötvenhatot nyugodtan levehetjük a napirendről, hisz gyakorlatilag régen le van már véve. Nem költségvetésileg, az mellékkérdés, a lelkekben van levéve a napirendről. Már régen nem gondolja senki (hacsak nem bolond), hogy a rendszerváltásnak ötvenhat örökségéhez bármi köze lenne.
Bethlen István örökségéhez, ahhoz igen! (Horthy nevét egyelőre taktikából nem említjük.) Az ideiglenesen ellenzékbe került nemzeti-polgári jobboldal nemsokára úgyis elkészítteti a Bethlen István-filmet, és a Hóman Bálint-filmet, és akkor kiderül majd, hogy a rendszerváltás kinek és minek az örököse. Mire megrendezzük az olimpiát, a Gömbös Gyula-film is aktuális lesz. Nem, Szálasi-film, az nem lesz! Van már Vezér, más vezérre nincs szükség.
Ez a Mécs Imre egyébként ugyanolyan liberálbolsevista volt, mint akik halálra ítélték. Lehet, hogy nem volt kellemes nyolc hónapot ülni a "halálosban", este azzal feküdni, hajnalban azzal kelni, hogy fölhangzik-e a folyosó kövein a kivégzőosztag bakancsainak csattogása, és jön-e a smasszer a csörömpölő kulcsokkal, a hóhér, a bíró, aki a halálos ítéletet meghozta, az államügyész, aki halált kért rá, és a védő, aki hivatalból védte a gyanúsítottat – sikertelenül.
De végül is nem kötötték föl; amnesztiával szabadult. No lám
Négy évig ellenzék nélkül is kiválóan működött a parlament, most majd bebizonyosodik, hogy az utolsó, még élő ötvenhatos halálraítélt nélkül is tud működni, sőt ötvenhat szelleme nélkül is. Mert mi volt végül is ötvenhatban? Az egyik komcsi banda, a Nagy Imréék bandája föllázadt a másik komcsi banda, Rákosiék, Gerőék ellen. Erre a ruszkik a nyakunkba ültették a harmadik komcsit, a Kádárt, és két veszekedő között a harmadik örült. Nahát.
***
Fordítsuk most komolyra a szót.
(Eddig, ha nem vették volna észre, komolytalankodtam, bár nekem sem lyukadt ki a röhögéstől az oldalam.)
Jelentem Mécs Imre képviselősége azóta megoldódott – örvendezzünk. Demszky Gábor úgy gondolta, hogy egyrészt nemzeti gyalázat, hogy Mécs Imre nincs a parlamentben, másrészt ő úgyis indul ősszel a főpolgármesteri székért, ezért fölajánlotta a saját képviselői helyét Mécs Imrének. Nekem egyik szemem sír, másik nevet. Mécs Imre nevében örülök, polgártársaim nevében szégyenkezem.
Egyik jeles balliberális politológusunk, aki, igaz, nagy apologétája Orbán Viktornak, a karizmabajnoknak, a Vezérnek, a taktikai és píár-zseninek (mint a legtöbb balliberális politológusunk), szóval ez a politológus azt mondta, a nemzeti jobboldal attól is zseniális, egyebek között, hogy könnyen emészthető jelszavai, szimbólumai, idoljai, totemjei vannak, sőt jövőképe is van.
Így igaz. Ilyen a gőgös nacionalizmus, amely szerint a magyar különb mindenkinél, aki nem magyar; ilyen az ezeréves Haza (és a Haza nem lehet ellenzékben!), az ezeréves Szent István-i birodalom, az ezeréves Szent Korona, az ezeréves magyar katolikus anyaszentegyház, a magyar szellem és kultúra felsőbbrendűsége és jogos hegemóniája a Kárpát-medencében (úgy is mint jövőkép); továbbá egy kis Nyugat-ellenesség, finánctőke-ellenesség, amiben implicite el van rejtve egy kis antiszemitizmus, éppen úgy, mint a bolsevista pártdiktatúra klasszikus gyakorlata, és a globalizációellenesség ideológiája, amiben viszont a radikális baloldaliság búvik meg nyakon öntve nemzetállami konzervativizmussal – nagyon különböző atomsúlyú elemek bonyolult kevercse ez, viszont robbanóanyagnak kiváló – és ilyen szimbolikával az idegenlelk? baloldal valóban nem rendelkezik.
Főképp, ha hagyjuk, hogy elbagatellizálják, ellenünk fordítsák ötvenhatot. Ha hagyjuk, hogy elpereljék tőlünk Dózsát, Dávid Ferencet, Apáczai Cserét, Zrínyit, Thökölyt, Rákóczit, Petőfit, Kossuthot, Károlyit, Jászi Oszkárt, Kéthly Annát, Bajcsy-Zsilinszkyt, Maléter Pált és Nagy Imrét. Ha engedjük, hogy zsigerből lekomcsizzák ötvenhat hőseit. Ha elfeledjük, mekkora emberi nagyság kellett ahhoz, hogy valaki ötvenévesen (ha tán kissé habozva is), a magyar szocialista forradalom élére álljon, s miután döntött, a döntéséhez, a hitéhez h? maradjon a halála árán is. Ha a Názáreti nem Isten fia lett volna, ugyanúgy vállalta volna a mártírhalált, tudva, hogy csak a halála nyomhatja rá tanaira a hitelesség pecsétjét, ahogy Nagy Imre is tudta, hogy a forradalom demokratikus, szocialista, humanista és függetlenségi eszméit csak a mártírhalálával hitelesítheti, enélkül leköpte volna azt az ügyet, amiért annyi magyar testvére vitte a bőrét a vásárra, és áldozta az életét.
Ők voltak a hősök, nem a mai magyarkodók, révületben csápoló kamaszok, akik két verset nem tudnak elmondani magyarul, agg nyilas múmiák, a Horthy-világba visszarévedő, szúnyoghálóvá kopott díszmagyarban feszítő úri matuzsálemek. Ők, a hősök, a forradalmárok, az ötvenhatosok, mert vállaltak valamit, kockáztattak, a bőrüket vitték a vásárra, az életükkel fizettek a meggyőződésükért – ezek csak az összeharácsolt pénzüket féltik.
Mi, magyarok, elveszítettük forradalmainkat, szabadságharcainkat. De az elveszített forradalmak és szabadságharcok nélkül ma nem lenne magyar identitás, nem lenne magyarság egyáltalán.
2002. 05. 24. (VI/21)
