Agresszivitás az utakon

Sokan feldühödnek, amikor egy trabantos kényszerűségből feltartja a forgalmat, pedig
ha tehetné, 99 százalékuk Porchéval járna Fotó: Somorjai L.

Időpont: késő nyári délután. Helyszín: Leányfalu, főútvonal. Kanyargó kocsisor, mindenki mindenkit akadályoz az előrehaladásban. Egy szolid Volkswagen egy pillanatra megakasztja a sort, mire egy kettővel mögötte álló autóból kiugrik egy srác, nekifutásból feltépi a VW ajtaját, középkorú úrvezetőt ránt ki belőle, majd szinte ugyanazzal a mozdulattal rácsapja a már álló vezetőre a kocsi ajtaját. A középkorú úr zavarodottan, fájdalmasan kászálódik vissza a kocsiba.

Következő szín: Budapest, III. kerület, tél, méghozzá sok jéggel. Óvatos vezető csúszkál lefelé egy meglehetősen meredek utcán. A mellette elhaladók leplezetlenül gyűlölködve figyelik bajlódását. Egyikük lassít, és fenyegetően meglenget egy baltát a megrökönyödött sofőr felé.

Szerencsére ritkán végződnek halállal az effajta incidensek, de aki ma autót vezet, maga is tucatszám ismer ilyen és ehhez hasonló történeteket. Általában a rendőrség az utolsó, akit tájékoztatnak ilyen esetben, így ők az utolsók, akiktől felvilágosítást lehet kapni az autósetika hanyatlásának pontos görbéjéről. Hivatalosan.

Harmadik szín: Budapest, X. kerület. A többieknél valamivel lassabban haladó autót rendre megelőzik a mögötte jövők. Egyikük bevárja a "mazsolát" egy piros lámpánál. Jön a büntetőakció: ugrás ki a kocsiból, a baseballütő nyomán előbb a szélvédő üvege törik be, majd a vezető feje. Akció vége, ugrás vissza a kocsiba, hajtás tovább.

Negyedik szín: főútvonal Budapesten, egy autós privatizálja az egyik sávot: leparkol, kinyitja a kocsija ajtaját, pakol. A közhangulathoz képest sokáig kerülgetik békésen az így egysávosra szűkült úton. Egy kisbusz véletlenül elsodorja az úttorlasz visszapillantó tükrét. A sofőr fékez, kiszáll, igyekszik felmérni a kárt. Rövid szóváltás után mégis kárrendezés nélkül száll vissza a kisbuszba, mivel a sávot magánosító autóst csupán a buszos tiszteletet parancsoló termete tartotta vissza a tettlegességtől.

Szerencsére ritkán végződnek halállal az effajta incidensek, de aki ma autót vezet, maga is tucatszám ismer ilyen és ehhez hasonló történeteket. Általában a rendőrség az utolsó, akit tájékoztatnak ilyen esetben, így ők az utolsók, akiktől felvilágosítást lehet kapni az autósetika hanyatlásának pontos görbéjéről. Hivatalosan. Civilben szinte mindegyikük elismeri, hogy az eseteknek mindössze egy töredékét jelentik be náluk. "Elcsattannak a pofonok, de aztán többnyire lehiggadnak a felek, és letesznek arról, hogy feljelentést tegyenek" – állították lapunknak több rendőrkapitányságon is. Dr. Dulin Jenő, a Magyar Pszichológiai Társaság közlekedéspszichológiai szekciójának elnöke szerint nem is ez a megoldás. "A rendőrség az eltorzult viselkedésformákkal szemben nem tehet sokat, hozzájuk akkor kerül egy ügy, ha már van »esemény«. Az emberek pedig rájöttek arra, hogy ha így viselkednek, nem bünteti meg őket senki. Közösségi ítéletre lenne szükség, amely szóvá teszi ezt a jelenséget" – állítja a közlekedéspszichológiával foglalkozó szakember, aki szerint az egyén és a társadalom egyaránt felelős ezért. Aranyos Judit, aki tizenkét év óta foglalkozik közlekedéspszichológiával, egyben képviseli a szekciót az Etikai Bizottságban, a Heteknek elmondta: ő úgy látja, a társadalom magára van hagyva, nem alakultak ki azok a csatornák, amelyeken keresztül el lehetne sajátítani a civilizált viselkedés formáit. "Ahogy élünk, úgy vezetünk" – fogalmazott Aranyos Judit. Mindkét közlekedéspszichológus egyetértett abban, hogy a szabadságot egyelőre tömegesen keverik a szabadossággal, egyfajta törvénytelen légkör uralkodott el az utakon (is). "Emberek sokasága csinál olyan dolgokat, ami az erkölcs, a jog kategóriájában nem normális viselkedésnek minősül, és amely ellen mégsem mernek panaszt tenni. Az emberek nagy része fenyegetettségben él, ami nagyon demoralizáló" – tette hozzá dr. Dulin. Ebben Szilágyi Mária igazságügyi szakértő is egyetért. Szerinte a törvények és szabályok számonkérése túlságosan liberalizálódott, ez pedig sajnálatos módon a kulturálatlanság terjedésének kedvez. "1990-ben elhangzott, hogy ami nincs tiltva, az szabad. Véleményem szerint ebből a hozzáállásból indult ki ez a folyamat" – mondta lapunknak az igazságügyi szakértő, aki a pszichológus szakemberekkel egybehangzóan a családi háttér szegényességét okolja többek között. De az is egyértelműen kiderült, hogy a lóerő is hibás a sofőrök agresszivitásában. Szilágyi Mária szerint az "alsóbb népréteg" a nagyobb lóerővel kompenzálja magát, a nehezen megszerzett és nem túl biztos előny védelme szüli szerinte a durvaságot – azaz a képlet: frusztráció egyenlő agresszivitás. Aranyos Judit ehhez hozzáfűzte: a nyugati autókkal sajnos nem importáltunk közlekedési kultúrát. "A probléma az, hogy nem nőttünk fel. Kevesen törekednek az önismeret megszerzésére, ami hozzásegíthetne az együttműködés kialakulásához, pedig ez elengedhetetlen a közlekedés során, de a kapcsolatainkban általában is. Pedig ha jobban éreznénk magunkat a saját bőrünkben, jobban át tudnánk gondolni a más emberekkel való együttműködésünket is. Az egyénnek ugyan nagy a felelőssége a saját sorsa kialakításában, de a társadalomnak is támogatnia kell ebben olyan szervezeti formákkal, amelyek elősegítik az egyén fejlődését. Ennek biztosítása azonban sajnos mind iskolai, mind családi szinten el van hanyagolva." Ebben Siska Tamás, a Magyar Pszichológiai Társaság titkára is egyetért. Mint elmondta, az agresszió a stresszre, illetve a frusztrációra adott válasz. "A stresszhelyzetek, a frusztrált helyzetek megszaporodtak az emberek életében, így a közlekedésben is. Sokan lettünk az utakon, több az autó is, pedig azért veszünk autót, hogy gyorsabban eljussunk egyik helyről a másikra, tehát időt nyerjünk. Ráadásul az ember úgy érzi, hogy biztonságban van az autójában, emiatt többet megenged magának a többiekkel szemben." Siska szerint a tömegkommunikáció is mintát közvetít, ez azonban leginkább a saját érdekeink mindenáron való érvényesítésére buzdít.

Aki tehát teheti, lóerővel kárpótolja magát, az utakon azonban könnyen felszínre törnek a mély, belső bizonytalanságok. Különösen fiatal emberekben, akik könnyebben jutnak hozzá sok lóerőhöz, mint követhető szülői példához vagy egy pedagógus pozitív megerősítéséhez. "Sok belső szorongással élnek a mai fiatalok, a saját bizonytalanságuk okoz belső feszültséget bennük, ami agresszivitásban nyilvánul meg. Ez látható nagyon sok közlekedési helyzetben is. Többségünk nem rendelkezik konfliktusmegoldási stratégiával" – magyarázta Aranyos Judit közlekedéspszichológus. Bár elmondása szerint léteznek programok, törekvések a minisztérium részéről a közlekedési kultúra iskolai oktatására, de ahogy már láttuk, a példa többet nyom a latban, mint bármilyen kampány. "Az utakon pedig a minisztériumi autók sajnos inkább negatív nyomot hagynak maguk után" – jegyezte meg.

Mindenki mindenki ellen