hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyugati vezetők az iszlámról

2001. 10. 07.
Tony Blair brit miniszterelnök: "Nem az iszlám ellen cselekszünk. Az iszlám igazi követői testvéreink ebben a harcban. Bin Laden nem követi engedelmesebben a Korán igazi tanításait, mint amennyire azok a keresztesek képviselték az evangélium tanításait, akik fosztogattak és gyilkoltak a 12. században.  Itt az ideje, hogy a Nyugat szembeszálljon az iszlám iránti közömbösségével. A zsidók, a muszlimok és a keresztények mindannyian Ábrahám gyermekei. Ez az a perc, amikor közelíteni kell egymáshoz a vallásokat a közös értékek és örökség alapján, melyek az egység és erő forrásai. És itt az ideje, hogy az iszlám szembeszálljon az Amerika elleni előítélettel, és nem csak az iszlám, hanem a nyugati társadalmak egy része is." (Brighton, 2001. október 2.)

George W. Bush amerikai elnök:

"A terrorizmus a szélsőséges iszlám peremén helyezkedik el, amelyet a muszlim tudósok és a vallási vezetők túlnyomó többsége elutasított; olyan szélsőséges mozgalom, amely eltorzítja az iszlám békés tanításait. Ma este közvetlenül szeretnék szólni a musz-limokhoz az egész világon. 

Tiszteljük a hitüket. Sok millió amerikai gyakorolja szabadon ezt a hitet, és még többen olyan országokban, amelyeket Amerika a barátainak tart. Tanításai jók és békések, és azok, akik Allah nevében gonoszságot tesznek, megcsúfolják Allah nevét. A terroristák a saját hitük árulói, akik tulajdonképpen magát az iszlámot próbálják eltéríteni. Amerika ellenségeit nem számos muszlim és arab barátunk jeleníti meg." (Washington, 2001. szeptember 21.)


Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök:

"Tisztában vagyok azzal, hogy a nyugati civilizáció magasabb rend? az arab iszlámnál". Berlusconi Berlinben tett nyilatkozatához utólag magyarázatként hozzátette: "Én csak annyit mondtam, hogy az iszlám fundamentalista rendszerek nem vallják magukénak a nyugati kultúra bizonyos értékeit, mint például a toleranciát, a szabadságot, a demokráciát és a szolidaritást." (Berlin-Róma, 2001. szeptember 28.)


Joseph Ratzinger bíboros, a Vatikán Hittani Kongregációjának prefektusa: 

"A történelem során folyamatosan változik egy-egy vallás társadalmi-kulturális megjelenési formája. Az első évezred végéig például az iszlám kultúra számos területen előbbre tartott, mint a keresztény, így a mate-matikában, az orvostudományban, az építészetben és a művészetekben.

A második évezredben azonban az iszlám kultúrát a hanyatlás bizonyos formái sújtották, miközben a nyugati kultúra erőteljesebb fejlődésnek indult. A történelemben jellemzőek az effajta váltakozások." (Vatikán, 2001. szeptember 30.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!