hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az Egyházak Világtanácsa a terroristák méltóságáért

2001. 10. 07.
Az Egyházak Világtanácsa ellenzi, hogy erőszakkal próbálják megfékezni a terrorizmust a világon. A Kofi Annan ENSZ-főtitkárhoz intézett, nyilvánosságra hozott levelében Konrad Raiser, az 1948-ban alapított szervezet főtitkára hangsúlyozta: az ENSZ az egyetlen olyan szervezet, amely a terrorizmus problémájával hivatott foglalkozni.



Nelson Mandela az Egyházak Világtanácsának szószékén Fotó: Reuters

Raiser szerint a terrorizmust addig nem lehet leküzdeni, amíg "a világ eltűri, hogy embereket alázzanak meg azok az önkényesen hatalmat gyakorlók, akik a legnagyobb katonai erővel rendelkeznek". 

Az Egyházak Világtanácsának több mint 320 keresztény felekezet a tagja: protestáns, anglikán, katolikus és ortodox vallásúak tartoznak égisze alá, hogy megvalósítsák az "egy hitben történő egységet". A tanács működése sokak szerint ellentmondásos volt az elmúlt évtizedekben. A belső kritikusok szerint a bajok az 1960-as években kezdődtek, amikor is a kelet-európai ortodox, így a legtöbb problémát okozó orosz pravoszláv egyház csatlakozott a szervezethez. 

Számosan szemére vetették a világtanács vezetőinek, hogy a felszabadítási teológia és a rasszizmus elleni harc hangsúlyozása háttérbe szorította az emberi jogok melletti kiállást. A kommunizmus időszakában a szervezet Kelet-Európában az államhatóságok és az egyházak jó kapcsolatát szorgalmazta, miközben nyilatkozataiban rendre ostorozta a nyugati imperializmus és kapitalizmus visszásságait. 

A világtanács a vitatott politikai állásfoglalásai mellett teológiai kérdésekben is ellentétbe került a hagyományos bibliaértelmezést valló – egyes protestáns és pünkösdi–karizmatikus – egyházakkal. Nagy visszatetszést keltett például, amikor 1986-ban a szervezet egyik társelnöke, Lois Wilson kijelentette, hogy szerinte Mária nem volt szűz Jézus születésekor. Hasonló vitatémát jelentettek a Szentháromság tanát nem valló egyházak felvétele a tanácsba és a nem keresztény vallások képviselőivel tartott közös szertartások is. Bár nem mindenki fogalmaz olyan radikálisan, mint Billy Graham, aki 1948-ban úgy vélte, hogy az Egyházak Világtanácsa fogja "megválasztani az Antikrisztust", sok pünkösdi–karizmatikus lelkész és teológus "az aposztata kereszténység világtanácsának" tartja a szervezetet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!