"Most, októberben nyitjuk meg Tokióban a világ első, állandó John Lennon múzeumát."
– Yoko Ono Fotó: Reuters
– Mi volt szerinted a Beatles, a világ máig legnépszerűbb zenekara, illetve
egykori vezére, Lennon mindent elsöprő sikerének titka? Ki volt Lennon valójában: a
poptörténelem legmeghatóbb békedalának, az Imagine-nek a szerzője? Nagy formátumú
rockzenész? Sokak személyiségére nagy hatással bíró idealista? A békemozgalom élharcosa?
Vagy egy karizmatikus fiú, aki jó időben, jó helyen, jó társasággal lépett színpadra?
– Ezt nincs jogom megítélni, de szerintem világzseni volt. Hogy speciel zenésznek
milyen volt, azt nem tudom, lehet, hogy az ő esetében nem is ez a lényeg. Azt gondolom,
hogy Lennon volt az a művész, aki megváltoztatta az addigi populáris kultúra kategóriarendszerét.
Egész egyszerűen Lennon előtt és Lennon után a világ populáris kultúrája – sőt
a világ összkultúrájának a jelentése és szerkezete – már nem ugyanaz. Ezt nagyon
kevés ember mondhatja el magáról a művelődés történetében.
– Például ki még?
– Például Goethe, Picasso, Spielberg. A Beatles valóban óriási befolyással
rendelkezett, ami ráadásul nem divat kérdése volt.
– De mitől, miért? Éppen ezt kérdezem, honnan jött e befolyás, mi volt
ennek a lényege, mitől hatott úgy az emberekre?
– Talán Lennon magától értetődő, "kőkemény" egyszerűsége, érthetősége,
fogyaszthatósága. A Beatles zenéje, ha úgy nézzük, egy nagyon alsó középosztálybeli,
angol értelemben vett munkásosztálynak a zenéje. Lennon egy igazi hatvanas évekbeli művész
volt. Azokban az években az európai modernizáció nagy előrelépést tett, és az a társadalom,
ami egyébként 68-ban úgymond a modern nyugati társadalom lett, valóban a hatvanas években
alakult ki. Azt lehet mondani, hogy a Beatles nemcsak ráült erre a hullámra, hanem ő
maga gerjesztette, alakította is ezt a hullámot.
– Ez mit jelent?
– Azt, hogy ekkor ért véget praktikusan a két világháború közötti időszakból
megörökölt tradicionális világ. Ekkor Lennon nem kevesebbet tett, mint ezeket a
nagyon absztrakt, ugyanakkor teljesen evidens eszméket – hogy az emberek feltétlenül
és evidensen szabadok; ember és ember között nincs különbség; nem kell rasszistáknak
lennünk; ne háborúzz, hanem szeress – magától értetődő módon mindenki számára
közölni tudta.
– Hogyan tudnád összefoglalni egy mondatban Lennon rövid alkotó életének fő
üzenetét?
– Lennon annak lehetne az üzenete, amit úgy hívnak, hogy perszonifikált (személyessé
tett) szabadság. Abban az értelemben gondolom őt kultúrhérosznak, hogy igazi szabad
ember volt. Tehát harmóniában volt az élete a munkájával, a gondolataival, a
cselekedeteivel, a dalaival. Emlékszel arra a "műsorára", mikor több napig, talán
egy egész héten át az ágyban ült Yoko Onóval? Ez az egyik legnagyszer?bb
performance volt, és még véletlenül sem a szexről szólt, hanem arról, hogy lehet
fegyver, golyó, kés nélkül élni, lehet csak úgy feküdni az ágyban, szeretve egymást,
szerelmesnek lenni egymásba, beszélgetni, énekelni, és közben jókat nevetni, és a
francba a háborúval és a vérrel. És valahogy ez az üzenet a világ médiáján is elég
pontosan és tökéletesen át tudott jönni. Meg merem kockáztatni, hogy akkoriban a
zene körül, a zenénél volt a világszellem, ha szabad ilyen hegeli kifejezéssel élnem.
Akkoriban a zene volt a művészetek csúcsán, ami egyébként nem kis mértékben azért
is volt, mert olyan figurák voltak ott, mint ő. Ez mindig úgy van, hogy vannak olyan
szakmák, olyan művészeti ágak, kulturális közegek, ahova – nagyjából egy időben
– nagyon tehetséges emberek egyszer csak berobbannak. (És vannak, ahova nem.) Akkortájt
minden tehetséges ember a rock and rollba rohant.
– Ugyanúgy, ahogy a tízes, húszas, harmincas években Európa legjelentősebb művészei
a festészetben, képzőművészetben tudtak kiteljesedni és létrehozni valami világra
szólót?
– Igen. Azt lehet mondani, hogy a tízes, húszas, harmincas évek globális avantgárdja
a legnagyobb mértékben a képzőművészettel függött össze. Ráadásul a Beatles ma
is csúcson van Angliában, tavaly csináltak egy "örök 12" cím? felmérést, ahol
kiderült, hogy a tíz valaha legnépszerűbb dalból hét az övék. Talán annyiban változott
a helyzet, hogy ma már a Beatlest nem érdemes könnyűzenének tekinteni, mert bőven
vannak olyan Beatles-számok, amelyekről okunk van azt gondolni, hogy ugyanannak a
klasszikus kánonnak a része lett, amit a világ legnagyobb zeneszerzői képviselnek.
– Ha az akkori Beatles-fiúk ugyanazzal a filozófiával, ugyanazzal a tehetséggel,
ugyanazzal a zenével most 2000-ben indulnának a mai Angliában, felrobbanna ugyanaz a
bomba?
– Azt mondja a filozófus: nem minden korban gondolható el minden gondolat. Tehát
sokkal jobban a korodhoz vagy kötözve, mint gondolnád. És csak utólag, nagyon soká jössz
rá, hogy mi is az, ami adott pillanatban – az adott korban – téged mozgat, megszólaltat,
irányít, meghatároz, tehát, hogy mik az evidenciák.
2000. 10. 14. (IV/42)
