hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A lengyel baloldal Mózese
Újraválasztották Kwasniewskit

2000. 10. 14.
Könnyedén győzött már az elnökválasztás első fordulójában Aleksander Kwasniewski jelenlegi lengyel elnök, s ezzel tovább erősödtek a baloldal pozíciói a nagy múltú Szolidaritás blokk gyengülése mellett. A választás kimenetele bebizonyította: a régi-új elnöknek sikerült megszabadulni a kommunista jelzőtől és nyugati stílusú szociáldemokrataként elfogadtatnia magát.



Aleksander Kwasniewski elsöprő győzelmet aratott. Meggyőzte a lengyeleket
    Fotó: Reuters

A negyvenöt éves Kwasniewski az eredmények tudatában büszkén jelentette ki:
lengyel elnököt még soha nem választottak újjá, és az első fordulóban sem győzött
még senki.

A választás vesztese Marian Krzaklewski jobboldali vezető volt, aki attól sem riadt
vissza, hogy lejárató kampányfilmet tegyen közzé riválisáról. Krzaklewski három
évvel ezelőtt sikerrel egyesítette a jobboldal pártjait a Szolidaritás égisze alatt:
megnyerték a parlamenti választásokat, és kormányt alakíthattak a kommunista utódpárt
helyett. A Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) vezetői viszont máris revansot
akarnak venni Kwasniewski győzelme nyomán: szorgalmazzák a Szolidaritás vezette kormány
lemondását és előrehozott választások megtartását.

A Gazeta Wyborcza máris óva inti olvasóit a kommunista fordulattól: ha a 2001-es választáson
elsöprő győzelmet arat az SLD, senkinek sem lesz módja megállítani a volt párttitkárokat
(az egykori Lengyel Egyesült Munkáspárt tagjait) vidéken, sem a felügyelőbizottságokban
– írja a legnagyobb példányszámú lengyel napilap.

Jerzy Wierchowicz liberális politikus szerint a "választási eredmény nyilvánvalóan
megmutatta, hogy mennyire nem bíznak az emberek a Szolidaritás vezetőiben".

Kwasniewski viszont sugárzó arccal jelentette be, hogy Lengyelország uniós csatlakozása
lesz második elnöki ciklusának fő célja. "Az Európai Unióba való belépés a fő
és a legnehezebb feladat. A lengyeleknek készen kell állniuk, hogy megfeleljenek ennek
a kihívásnak" – nyilatkozta az újból megválasztott államfő, akit "a lengyel
baloldal Mózeseként" tartanak számon, miután 1990-ben át tudta szervezni a széthullóban
lévő kommunista pártot Baloldali Demokratikus Szövetség néven. Az uniós belépés
valóban kritikus kérdés Lengyelországban, hiszen a tárgyalások során a legtöbb
problémát a lengyeleknek "sikerült" produkálniuk. A csatlakozásra elsőként meghívott
országok csoportjában Lengyelország zárta le eddig a legkevesebb fejezetet (29-ből
11-et).

Kwasniewski 1995-ben, elnökké választásakor elhagyta ugyan a pártot, de még mindig a
baloldal szövetségesének tartják, bár minden lengyel elnökének nevezi magát. Kínos
meglepetés volt ugyanakkor az elnökválasztáson a legendás Szolidaritás-vezető, Lech
Walesa szereplése, hiszen kevesebb mint egy százalékot sikerült csak a volt elnöknek
elérnie.


Diszkó a haláltáborok árnyékában

Auschwitz felejteni akar

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!