hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Részvények a szabadságért
Guszinszkij csatája a hatalommal

2000. 09. 30.
Valami ilyesmi elnevezést kapott napjaink egyre terebélyesedő botránya, amelyet Vlagyimir Guszinszkij, a Média Moszt Holding vezetőjének neve fémjelez. Ő az egyike az úgynevezett oligarcháknak, akiknek a Kreml Putyin elnöklése óta gyakorlatilag hadat üzent. Elsősorban azért, hogy bebizonyítsák: a hatalom csak egy helyen, a Kremlben összpontosulhat. Azon belül is az elnök és az elnöki hivatal kezében. E harc másik frontja a Szövetségi Tanáccsal való küzdelem (ez a szervezet az Orosz Parlament Felsőháza, amely magában egyesíti az Orosz Föderáció összes régióinak vezetőit). Itt az államhatalom függőleges láncolatának megerősítése a cél; az oligarchákkal való küzdelem lózungja pedig a vállalkozók állam előtti egyenlőségéről, és úgymond az üzleti élet tisztaságáról szól.

Vlagyimir Guszinszkij, a Média Moszt Holding alapítója és tulajdonosa egy időben a
moszkvai, úgynevezett "Jóakarat Játékok" kulturális programjának főrendezője
volt. Ez a rendezvény a hidegháború idején látott napvilágot, a Los Angeles-i
olimpia szovjet bojkottja idején.

A gorbacsovi peresztrojka idején Guszinszkijből üzletember lett. Moszkvai
magántaxisként kezdte, majd kisvártatva alapított egy orosz –amerikai tanácsadó
céget. Az amerikai fél kiszállása után a vállalkozás százszázalékos orosz
tőkével átszerveződött egy Gruppa Moszt elnevezés? társasággá, amely idővel
Oroszország egyik legjelentősebb pénzügyi szervezetévé nőtte ki magát. Guszinszkij
holdingjának fő profiljai a bankszakma, az építőipar, az ingatlan, a sajtó, a
rádió és a tévé volt. Az ő nevéhez fűződik Oroszország leghatalmasabb és
legnépszerűbb magántévéadója, az NTV életre hívása is.

Guszinszkij és az általa birtokolt média jelentős hatást gyakorolt az orosz
nagypolitikára. Az 1996-os elnöki választások idején Jelcint támogatta, majd mikor
Jelcin ellenzékeként olyan jelentős politikusok léptek fel, mint Moszkva
polgármestere, Luzskov és Primakov exminiszter, a Média Moszt vezetőjének figyelme
inkább rájuk terelődött: ezzel a lépésével azonban gyakorlatilag nem csak Jelcinnek
"tett keresztbe", hanem Putyinnak és mozgalmának, a Medvegy -Jegyinsztvo-nak is.

A Kremlt már ezt megelőzően is igencsak nyugtalanította Guszinszkij központi
hatalomtól való függetlensége, amit ő lépten-nyomon éreztetett is, nem csak az NTV
adásaiban, hanem a hétköznapokban is. Létrehozta Oroszország legnagyobb magán
biztonsági szervezetét, amelynek tagjai között, legalább félszázan, volt
KGB-tisztek is előfordultak, és hatását tekintve gyakorlatilag az elnöki biztonsági
szervezettel konkurált. Ez utóbbi egyik volt vezetője, Korzsakov tábornok írja
könyvében, hogy Jelcin egyszer ebéd közben nem bírta tovább, és ezekkel a szavakkal
fordult hozzá és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőjéhez,
Barszukovhoz: "Nem tudtok elbánni holmi Guszinszkijjel?! Mit művel ez az ember?!
Miért utazgat mindenfelé?! Mindenki panaszkodik rá, a család is. Hányszor
megtörtént, hogy Tánya vagy Anasztaszja (Jelcin lánya és felesége – a szerk.)
útközben kénytelenek voltak várakozni, mert lezárták előttük a forgalmat
Guszinszkij miatt. Az az NTV meg teljesen elengedte magát, és nagyon szemtelenül
viselkedik. Csináljatok már valamit!"

Ezután került sor Jelcin és Guszinszkij biztonsági szervezetének utcai
összetűzésére, melyben előbbiek győztek, két ellenfelet arccal a hóba fektetve. A
Kreml ilyen módon mutatta ki első ízben a Média Moszt vezetőjének, meg hát mindenki
másnak is, hogy ki is az úr az országban.

Miután Putyin lett az elnök, ez év májusában a Média Moszt irodáját különleges
alakulatok tagjai rohanták le, és elkobozták a cég dokumentumait. Júliusban
Guszinszkijt behívták a főügyészségre kihallgatásra, majd ott helyben le is
tartóztatták. Néhány napot börtönben töltött. Putyin elnök ekkor éppen európai
körúton volt, és könnyen nyilatkozott, hogy erről a dologról semmit nem tud. Az
oroszok többsége, úgy tűnik, nem hitte el ezt neki.

Oroszországban közismert, hogy sem a rendőrség, sem az FSZB, sem az ügyészség egy
lépést sem tesz felső utasítás nélkül. Kirobbant a botrány, Guszinszkijt
kiengedték, azonban világossá vált, hogy a hatalom sem vesztegette hiába az idejét,
amíg ő zárkában volt. Kiderült, hogy ott bent aláírattak vele egy olyan
dokumentumot, melynek értelmében beleegyezik az NTV tévécsatorna fő
részvénycsomagjának átengedésébe egy még hatalmasabb és még gazdagabb orosz
társaság, a Gazprom javára. (Hetek 2000. szeptember 23., "Pisztolycső előtt" a médiacár)
A hivatalos magyarázat szerint erre Guszinszkij 211 millió dollárra rúgó
adósságának törlesztéseképpen kerül sor. A következő botrány akkor robbant ki,
mikor a Gazprom kijelentette, hogy Guszinszkij nem hajlandó beteljesíteni az
ígéretét, és nem adja el részvényeit. Az oligarcha erre azt felelte akkor, hogy az
aláírásra kényszerítették. Az NTV riporterei rögtön arról kezdtek el beszélni,
hogy az állam és jogvédő szervezetei a zsarolásig süllyedtek: erőszakkal elveszik
mások tulajdonát, ráadásul ennek oka egyáltalán nem gazdasági, hanem politikai.
Továbbá azt is, hogy a Média Moszt adóssága csak ürügy arra, hogy a Kreml az NTV-t
és más Guszinszkij fennhatósága alá tartozó médiát a maga ellenőrzése alá
vonja; hogy ez gyakorlatilag a szólásszabadság megtiprása Oroszországban – azaz
ugyanazt mondják, amit a Guszinszkij letartóztatásával kapcsolatos botrány idején,
júliusban.

Azonban Guszinszkij kijelentése, hogy választás elé állították – vagy a
részvények eladása és szabadság, vagy börtön – már egész más színezetet
kölcsönöz a dolognak. Szeptember 21-én az orosz főügyész bejelentette, hogy
elkezdődik a per Vlagyimir Guszinszkij ellen, pénzmosás vádjával. Bár régebben is
megpróbálták elítélni Guszinszkijt engedély nélküli fegyverviselés miatt, akkor
ügyvédeinek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a pisztolyt jutalomként kapta, méghozzá
állami szervektől. Már azt is kihirdették, hogy a végrehajtók elkoboztak bizonyos, a
Média Moszt társaság tulajdonában lévő értékpapírokat: ez egyszer az állam még
határozottabban fellép ellene. Most az eddigieknél is inkább törekszik
bebizonyítani, hogy a Kremlnek mindehhez semmi köze. A kormánypárti Rosszijszkaja
Gazeta egyenesen azzal vádolja Guszinszkijt, hogy előre kidolgozott egy tervet, melynek
célja az ország politikai vezetésének konfliktusba vonása. A cikk szerint itt két
magáncég, a Média Moszt és a Gazprom közti konfliktusról van szó, amelyet
valamiért az "állam ármánykodásával" magyaráznak. De hát hogy jön ide az
állam? – csodálkozik a kormánypárti lap.

Az oroszországi szólásszabadság mellett szót emelt Mihail Gorbacsov is. Az exelnök
mellesleg jelenleg az NTV Társadalmi Tanácsának elnöke. Gorbacsov a héten
találkozott Putyinnal a Kremlben. Az eseményt követően az új orosz elnök
sajtófőnök azt mondta: "Vlagyimir Putyin elsősorban egy igazi, gazdasági
értelemben önálló médiára szavaz, mely annyira szükséges az orosz
szólásszabadsághoz." Putyin azt is mondta Gorbacsovnak úgy véli, nem helyes
beavatkozni a Média Moszt Holding és a Gazprom közti viszályba. Ilyen módon a vezető
hatalom nyilván távol akar maradni a botránytól. Azonban éles szem? politikai
megfigyelők nem tudták nem észrevenni, hogy e nyáron a Gazprom a Kreml közvetlen
fennhatósága alá került, miután a vezérigazgatói széket a sok éven át ott ülő
Rem Vjahirev helyett Putyin elnöki hivatalának egyik vezetőhelyettese foglalta el. Az
is szembetűnő, hogy "a két magáncég" vitájában olyan, Kremltől függő emberek
is részt vesznek, mint a sajtóminiszter Leszin és Alfred Koch, az Állami
Vagyonügynökség vezetője. Ez utóbbi ellen szintén vádat emeltek, az ügyet azonban
1999 végén lezárták. Jelenleg Koch vezeti a Gazprom berkeiben alakult Gazprom-Média
nev? szervezetet, amelybe várakozásaik szerint az NTV-csatorna részvényei kerültek
volna.

A politikai megfigyelők pedig nehezen szabadulnak attól a gondolattól, mely szerint:
"Csak nem azért lett lezárva Alfred Koch ügye, mert megígérte, hogy harcolni fog az
NTV-részvényekért?" Elképzelhető, hogy az állam valóban ilyen módszereket
választott céljainak elérésére, amelyekről Guszinszkij tett említést, és
amelyeket körülbelül így lehet értelmezni: "Ha szabadlábon akarsz maradni,
csináld azt, amit mondanak, és ne keverd bele az államot a balhéba."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!