A két bajorországi ügyvéd, Christian Sailer és Gert-Joachim Hetzel érvelése
szerint a Szent Könyv olyan részeket is tartalmaz, amelyeket "hátborzongató
tartalmuk szempontjából nehéz felülmúlni", közben pedig mint Isten akaratát dicsőítik.
Népirtást, rasszizmust, zsidók iránti gyűlöletet prédikál, valamint házasságtörők
és homoszexuálisok borzalmas kivégzését tartalmazza, van, aki a saját gyermekét
gyilkolja meg, és még sok más perverzió is megjelenik a Bibliában" – állítja
Sailer és Hetzel. Ezért a könyvek könyvét a gyermekek számára nem ajánlatos könyvek
listáján kellene tartani egészen addig, amíg el nem távolítják belőle "a vérszomjas
és emberi jogokat sértő részeket" – javasolja a két német jogász.
Nem váratott sokáig magára a keresztény felekezetek válasza sem. Adelheid
Utters-Adam, a római katolikus egyház müncheni szóvivője a követelést abszurdnak
nevezte. Ha a Bibliát indexre helyeznék, akkor ugyanígy kellene eljárni minden történelemkönyvvel
és újsággal is – fejtette ki a szóvivő. A Biblia ugyanis leírja az emberi élet árnyoldalait
is, és a beadvány szerzői nyilvánvalóan aligha értették meg e jeles könyvet –
tette hozzá Utters-Adam.
Egy századot látott megtörténni
Beszélgetés a 100 éves Bakó Ferenccel »
Ősi ünnep új ruhában: a Valentin-nap másfél évezredes története
A népszerű ünnep a pogány Római Birodalom Lupercaliájára vezethető vissza »
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »