hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Oroszország: Igazodj, előre

1999. 10. 09.
A csecsen gerillák elleni hadművelet egyre inkább az egyetlen kivezető útnak tűnik az elhúzódó orosz politikai válságból. Az elmúlt évek nehézségeiben megfáradt társadalom minden rétegében egyfajta konszolidálódás figyelhető meg. Ez vonatkozik a folyton marakodó politikai elittől kezdve az egyszer? emberekig mindenkire. Az országot, úgy tűnik, új erő forrasztja egységbe: a csecsen banditák felé irányuló gyűlölet. Moszkva legfőbb törekvése olyan új embereket juttatni a hatalomba, akik Csecsenföld jövőjét Oroszország keretein belül képzelik el.



Orosz katonák beássák páncélozott harcjárműveiket a csecsen határon. Elszántak
    Fotó: MTI

Putyin miniszterelnök nemrégiben összehívta a duma frakcióvezetőit: a meghívottak
között jó néhány elődje is szerepelt, mint Csernomirgyin, Kirijenko, Primakov és
Sztyepasin, akik ma jelentős politikai szervezetek és választási körzetek élén állnak.
Mindannyian támogatásukról biztosították az új államfőt és a kormányt a csecsen
helyzettel kapcsolatos lépéseiben. Ahogy Kirijenko kifejezte magát a találkozó után:
"Putyin – mologyec" (jó srác), amiért magára vette a felelősséget a katonai műveletekért.
Annak idején, a csecsen–orosz háború során a hadsereg nem tudhatott magáénak
ilyesfajta támogatást, és ez kétségkívül a vereség egyik oka lett. Mostanában
mindenki igyekszik egyetértéséről biztosítani a kormányt, a hadsereget és a biztonságiakat
a csecsen kérdésben.

A legaktívabb persze, mint mindig, Zsirinovszkij. Az egyik népszerű tévéadás vendégeként
kijelentette, hogy ha ő egyszer miniszterelnök lesz, akkor "egyetlen rakétával
megsemmisíti azokat a nyamvadtakat". Kétségtelen, hogy még ez az agitáció is széles
körökben visszhangra talál. Egy másik tévéadásban két fél képviseltette magát:
az egyik Csecsenföldet hibáztatta, és indítványozta annak elfoglalását. A másik
nyomós érvekkel emelte ki Csecsenföld függetlenségét, és agresszióval vádolta
Oroszországot. Az adás alatt 26 ezer ember telefonált a stúdióba, de közülük mindössze
12 százalék támogatta az utóbbi megoldást. A többi 88 százalék megkérdőjelezte a
Csecsen Köztársaság mint független államalakulat létjogosultságát, és az orosz törvényekhez
való igazodását követelte.

Ezek után persze a legegyszer?bb lenne nagyhatalmi sovinizmussal vádolni az oroszokat.
Azonban még az olyan hírneves jogvédő aktivista is, mint Szergej Kovaljov, aki az 1994–96-os
háború alatt a csecsenek oldalán állt, ma azt vallja: "A nemzetközi közösség nem
ismerheti el Csecsenföld függetlenségét, mert ez egy olyan ország, amelynek fő bevételi
forrása a rabkereskedelem." Hogy ez valóban így van, azt Oroszországban senkinek sem
jut eszébe megcáfolni, már csak azért sem, mert a csecsen foglyok nagy többsége
orosz, ráadásul nemcsak felnőttek, hanem 3-4 éves gyermekek is vannak köztük.

A csecsen banditák felé irányuló gyűlölet vált az egyik legerősebb egységbe
forrasztó erővé Oroszországban. Egy orosz újságban még egy maffiózó levelét is közzétették
arról, hogyan áramolnak be hatalmas összegek Moszkvából, az ott tevékenykedő
csecsen "kollégáktól", és hogyan lesz ezekből a pénzekből fegyver. A levélíró
az orosz alvilág nevében kijelentette: "Ami minket illet, mi a magunk eszközeivel
harcot indítunk a csecsenek ellen. A rendfenntartó erők csatlakozhatnak, ha akarnak…"

Ilyen módon a csecsen gerillák elleni harcnak már egy egész nemzetet átfogó frontja
van, és már csak ezért is különös lenne, ha a kormány ezt nem használná ki, és
nem vinné végig a dolgot. Október negyedikén a katonai vezetők jelentették, hogy a
Csecsenföldet övező biztonsági sáv gyakorlatilag elkészült, emellett bevallották
azt is, hogy az orosz hadtestek már Dagesztán felszabadítása során behatoltak jó néhány
kilométernyi mélységben Csecsenföld területére, és stratégiai fontosságú pontok
egész sorát foglalták el. Jelen pillanatban pedig Csecsenföld területének mintegy
harmada orosz fennhatóság alatt áll. A csapatok fokozatosan haladnak előre, igyekezvén
elérni a Terek folyó vonalát. Eközben nem foglalják el a falvakat, városokat, ha
azok lakosai biztosítják őket afelől, hogy körzetükben nem tartózkodnak terroristák.
Annak ellenére, hogy a lakosság állítása után az orosz katonákat néha hátbalődözték,
ők továbbra is hangsúlyozzák, hogy nem a csecsen nép, hanem a banditák ellen
harcolnak. A katonák még a fejadagjukat is megosztják a békés lakossággal, sok
helyen ugyanis nagyon szűkös az ellátás. Emberek tömegei menekülnek szomszéd körzetekbe.
Hivatalos adatok szerint október 5-ére Csecsenföld határain és a szomszédos területeken
118 ezer menekült gyűlt össze. A harcosok és a hivatalos csecsen szervek állítják,
hogy a menekültek az orosz légicsapások következtében voltak kénytelenek elhagyni
lakóhelyüket. Az orosz fél pedig azt bizonygatja, hogy a csapások csak a terroristákra
és objektumaikra irányulnak, és hogy a gerillák szándékosan menekülésre késztetik
a népet, hogy befeketítsék Oroszországot a nemzetközi közvélemény előtt.

Vitán felüli azonban az a tény, hogy Maszhadov és környezete együttműködik a
terroristákkal. A csecsen elnök egy olyan védelmi tanácsot hozott létre, melynek
sorai között megtalálhatók mind az államhatalom képviselői, mind a banditák –
Samil Baszajev az egyik frakcióvezető. Ezen kívül felhívást intézett a vallási
vezetők felé is, hogy kezdjenek szent háborút. Nyilvánvaló, hogy a Csecsen Köztársaság
jelenlegi vezetésével Moszkva már nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni. Putyin
gyakorlatilag törvénytelennek minősítette azt, mondván, hogy Maszhadovot nem az orosz
törvények alapján választották meg, noha Csecsenföld Oroszország területéhez
tartozik. Maszhadovék ellenzékének táborát jelenleg a csecsen parlament képviselői
alkotják, akiket 1996-ban választottak meg, de akik mindmáig Oroszországban tartózkodnak,
mivel Csecsenföld jelenlegi vezetése nem hagyott nekik mozgásteret. Ők azok, akik egy
új kormány létrehozását tervezik. Állításuk szerint a csecsen nép 90 százaléka
nem támogatja Maszhadov rezsimjét és a gerillák hatalmát. Ilyen módon a Csecsenföldi
hadműveletek céljai között nemcsak a terroristák és kiképzőközpontjaik megsemmisítése
áll, hanem új emberek hatalomra juttatása is: olyanoké, akik Csecsenföld jövőjét
Oroszország keretén belül látják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!