hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Moszkva gondolkozik

1998. 12. 31.
Az Irak elleni amerikai–brit hadművelet fordulóponttá válhat a kilencvenes évek elején az Öböl-háborút követően kialakult nemzetközi helyzetben. Világossá vált, hogy az ENSZ és a Biztonsági Tanács még önmagában nem jelent politikai stabilitást, és hogy az erős államok készek egymaguk dönteni háborút és békét érintő kérdésekben anélkül, hogy előtte kikérnék az ENSZ, illetve saját szövetségeseik véleményét. Ez utóbbi mozzanat különösen rosszul esett Oroszországnak.



Borisz Jelcin orosz elnök üdvözli Igor Ivanov külügyminisztert a Kremlben. Kezdeményező
szerepre készülnek    Fotó: MTI

Míg Irak ünnepelt, úgy tartván, hogy az egész világ előtt demonstrálta politikájának
Amerikától való függetlenségét, addig Oroszhonban, főleg a dumában egyre több
olyan hangot hallani, miszerint Oroszország külpolitikája vereséget szenvedett.
Gyakorlatilag minden frakció elismerte az ország eddigi nemzetközi befolyásának
elvesztését. Az eddigi fő szövetségessel, az Egyesült Államokkal való barátság
korszaka, úgy tűnik, a végéhez közeleg. December 21-én a rutinos diplomatának számító
Primakov kormányfő indiai látogatása során kijelentette egy Moszkva–Peking–Delhi
"stratégiai háromszög" kialakításának szükségességét. Ez a lépés értékelhető
egyfajta Nyugatról Keletre történő hangsúlyváltásnak, és a hagyományos, még a cári
időkben létrejött és a szovjet érában megerősödött orosz külpolitikához való
visszatérésnek is. Jelcin elnöknek eközben mind több kompromisszumot kell kötnie, és
egyre több hatalmat kénytelen átengedni a kormánynak és a dumának. Elfogadta ugyan
Clinton nyilatkozatát az eddigi jó viszony fenntartásáról, és nem kommentálta
Primakov lépéseit, azonban a legutóbbi FÁK-tanácson, ahol a "Sivatagi Róka" hadművelet
értékelése is napirenden volt, Igor Szergejev orosz védelmi miniszter, hivatkozva az
USA és szövetségeseinek politikai kiszámíthatatlanságára, sürgette bizonyos
Nyugat-orientáltságú programok leépítését. Moszkva határozottan elítélte Richard
Butlernek, az ENSZ katonai fegyverzetellenőrzési bizottsága vezetőjének érveit is.
Az orosz értékelések szerint nem Szaddám Huszein, hanem Butler volt az, aki jelentésével
kiprovokálta a légicsapásokat.

Az USA-val harcban álló iraki nép szenvedése napokon keresztül az orosz média fő témája
volt. Azonban teljes bizonyossággal elmondható, hogy az orosz nép egészében (kivéve
talán a muzulmánokat) viszonylag nyugodtan vette tudomásul a történteket. Korábban
sokkal nagyobb izgalmat váltott ki annak a lehetősége, hogy egy hasonló

NATO-csapás Szerbiára sújt le.

Az orosz ember mindig is szegényen élt – ezt morálisan kompenzálta az a tudat, hogy
egy olyan hatalmas birodalom állampolgára és képviselője, amelynek beleszólása van
a világ sorsába. A jelenkorban mindez nem érvényes, és ez sokakat legalább annyira
érzékenyen érint, mint a gazdasági válság. A politikai körök és a duma sem véletlenül
reagáltak rendkívül nagy felháborodással az iraki bombázásra. Közelednek a választások,
így a választókért való harc is. Az Orosz Birodalom újjászületésének eszméje
pedig az egyik, ha nem az egyetlen ideológia, ami megmentheti az országot a széthullástól,
amint azt sokan elmondták már. Az iraki–amerikai konfliktus ennek az eszmének adott
új aktualitást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!