Batthyány Lajos mártírhalála. A szabadságharc céljai különböző etnikumokat kötöttek
össze
Szabadság és testvériség
A megemlékezés 1849. október 6-ról lehetőséget ad, hogy ezeket a kérdéseket történelmi
távlatból tekintsük át és vessük össze a jelenkori "konzervativizmussal".
Gondolatmenetünk apropóját az aradi vértanúk tablója adja. A Haynau-i önkény egy
csoportba kapcsolja a szabadságharcban résztvevő magyar, német, szerb származású
tiszteket, de említhetjük az ismert példákat a lengyel vagy zsidó katonákról is. A
zsarnokság ellen és a polgári szabadságért való harc összekapcsolta Magyarországon
a különféle nemzet? és nemzetiség? embereket (nem érintve most a nemzetiségi kérdés
korabeli problémáját). Idegen a szabadságharcban megnyilvánuló testvériségtől az
etnikai megkülönböztetés. A nemzet (újjá)születésének pillanata egy olyan remek,
kitüntetett pillanat, amely még a mai napig is a leginkább összetartja az ország különböző
nemzetiség? lakosait, habár mára már ezt az összetartó erőt hosszú idő óta
rombolja az a nemzettudat, amely felfogás a származást, majd újabban a nemzeti szívről,
érzelmekről kiállított származási igazolótáblázatokat teszi a nemzethez tartozás
kritériumává.
A reformkorban a liberális nemesség példamutató magatartása által létrehozott egy
nemzetté forrasztó bizalmat egyre rombolják az azóta újra és újra felállított
faji, gondolati és érzelmi "vizsgálóbizottságok", a neurotikus ember másokat
bombázó elzárkózásával elriasztva nemcsak a különböző nemzetiségeket, hanem a
magyar származásúakat is a nemzettel való azonosulástól. Az egykor befogadó
nemzetfelfogást valamikor felváltotta egy gyűlölködő, nemzetiségeket, társadalmi
csoportokat megosztó gondolkodás.
Pedig nem volt ez mindig így. A magyar nemzet 1848-as újjászületéséből nem lehet
kitagadni például a zsidóságot és a hazai németséget. A március-áprilisi lelkesedés
őket is megragadta. A zsidók önálló századot alakítottak, Görgey is dicsérettel
említi őket. Igaz, hogy több vidéki városban támadás éri őket, de a szabadságharc
vezetői kiállnak mellettük. Jókai Mór már márciusban a zsidóság befogadására
buzdít.
A hazai városi németség körében divat lett magyar ruhában járni, magyarul beszélni,
sokan közülük részt vettek a függetlenségi harcokban is, egyik legismertebb Klapka
György példája, de még sokakat lehetne említeni. Jókai egyik regényének kedves
alakja a pirospozsgás jó magyar fiú, Glanz Melchior, aki töri a magyart, és szepességi
származású szász orvos.
Pontosan 1848 tavasza a Tamás Gáspár Miklós által republikanizmusnak nevezett
gondolat gyakorlati megvalósulása, amikor a nemzet tagjait a közös jogok, a törvény
előtti egyenlőség, a közösen kivívott szabadság stb. kapcsol össze. Mai politikai
közéletünkben ugyan megszaporodtak a hivatkozások erre a korra, de valójában élő módon
ezzel a gondolattal nem találkozunk.
Tamás Gáspár Miklós írja, hogy ez a befogadó nemzetfelfogás évszázado-kon keresztül
a magyar nemesség sajátja volt. Így látta ezt Mikszáth Kálmán is, aki a Fekete városban
arról beszél: a magyar nemesség erejét az adta, hogy soraikba a kiváltságok bástyái
mögé mindig befogadták származástól függetlenül azokat, akik valamilyen területen
kitűntek, így ez a vár, a nemesség vára a kiválóságok által állandóan csak
gyarapodott.
Politikai divatok
Persze az is lehet, hogy a forradalom ezen felfogása csak illúzió volt. Jókai kissé
keserűen leírja Politikai divatok cím? regényében, hogy \'48 a többség számára
úgy múlt el, mint egy színházi évad divatja, a kitűzhető jelvényeken hol egy népszerű
színész, hol egy népszerű reformpolitikus képe volt látható, és ugyanúgy múlt el
mindkettő hatása őszről tavaszra, mintha mi sem történt volna. És a befogadó
nemzet képe talán olyan illúzió, amilyennek csak mi néhányan szeretnénk látni
idealizált nemzetünket?
Mindenesetre a később történtek ez utóbbi állítást látszanak igazolni. A kiegyezés
után létrejövő liberális rendszer az ország életében páratlan gazdasági fellendülést
hozott. Egye-lőre úgy tűnt, hogy az új viszonyok között is működőképes a
forradalom idején felvillanó összetartó gondolat. Azonban a német és zsidó származású
vállalkozók sikere láttán frusztrálódott, helyüket az új rendszerben nem találó,
magukat vesztesnek érző nemesi középrétegek már századunk elejére előkészítették
az ízlésüknek jobban megfelelő, szabadelv? színben feltűnő konzervatív
fordulatot. Az ekkortájt erőteljesen megjelenő és terjedő antiszemitizmus, akár
szalonformában is: a versenyhelyzet kikerülésének ideológiája. Ady Endre már
1903-06 között írt publicisztikai írásaiban jelzi a liberális politika halálát,
feudális visszafordulást és a liberális színben megjelenő nacionalizmus álarca mögött
előbukkanó klerikalizmust. A nagybirtokrendszer okozta kilátástalanság miatt pedig a
föld népe elkezdte futását a Werbőczi-utódoknak a joggal visszaélő huncutsága elől.
"Valahol utat tévesztettünk"
Ezt a gondolkodásmódot és szellemet a világháború és Trianon élménye paranoid szörnnyé
növelte. Kicsit leegyszerűsítve: ehhez járult még a faji gondolattal keresztezett népiség,
és máris eljutottunk az etnikai nemzettudat (TGM) végzetessé váló csökevényéhez.
Végetért a boldog békeidők kedélyes korszaka, komor, súlyos, végzettől terhelt
politikusok tűntek fel, és a fajmagyarság is "kivirágzott földünk vérrögös valóságán".
A nemzeti keresztény szellem magával hozta a vallási türelmetlenséget is, az
antiszemitizmus pedig rendszeralkotó elemmé lett. A közgondolkozás torzulására
jellemző, hogy még a korszak egyetlen jelentős formátumú (egy kissé liberális)
konzervatív államférfia, Bethlen István is emlékiratában súlyosan arányt téveszt,
amikor beszámol arról, hogy miért nem támogatta a zsidótörvényeket. Talán azért,
hogy igazolja magát nála jobboldalibb pályatársai előtt, azt írja: azért ő is
antiszemita annyira, amennyire az egy magyar emberhez illik. A jogegyenlőségnek a zsidótörvényekben
megnyilvánuló megbontását ő már nem támogatta, ellentétben pályatársával, a
kalandor főcserkész-földrajztudóssal, Teleki Pállal. Az is komoly kérdés, hogy a húszas-harmincas
években elterjedt faji gyűlölködés mennyiben járult hozzá, hogy az egyébként lojális
hazai németség igen nagy arányban belépett a Volksbundba.
Konzervativizmus?
Míg a liberális nemzetfelfogás a század elején, de legalábbis a húszas évekre jórészt
teljesen kiveszett, addig az ekkorra létrejövő, a Horthy-korszakban különböző árnyalatokban
élő jobboldali etnikai nemzetfelfogás valóságosan kimutatható kapcsolatokban él a
mai napig is. A mostani jobboldal egyre finomodó fogalmazásban ugyan, de annak a kornak
a patkánykórjait terjeszti tovább.
Ilyenek például az SZDSZ-ről és a baloldali liberális értelmiségről mint más kultúrájú
nemzetrontó kisebbségről szóló, soha vissza nem vont gondolatok. A jelenlegi kulturális
élet áthangolását és a médiapozíciók erő-átcsoportosítását célzó törekvések
bizony szalonképesnek beállított "őrségváltó" törekvéseknek látszanak.
Persze a jól képzett kormánypárti politikusok etnikai kérdésről nem beszélnek,
ilyet csak a MIÉP tesz. De jó szimattal és purifikátori tűzzel derítik fel és próbálják
megtörni és lehetetlenné tenni a számukra idegen kultúrát (Boross, anti-Kurír,
Narancs), hódolva ezzel a magyar kultúrától nagyrészt idegen szenvedélyüknek. A
miniszterelnök az általa indított szellemi pozícióharc általa remélt eredményeként
már csak két irányzat továbbéléséről beszél, lelki szemei előtt talán már a
baloldali liberálisok letarolását látva.
Az értelmetlenül felvetett etnikai megközelítés? problémák közé tartozik a
tavaly lefolytatott, a külföldiek földtulajdonszerzését érintő, tiborcinak tűnő
panasz vitája, a kérdés valódi megválaszolásának elkerülésével.
1848-ban komoly összetartó erőt jelentett a politikai vezetők lelkesítő pozitív példája.
És ez egy demokráciában komoly tartalmi kérdés. A nyugati államokban az úgynevezett
demokratikus játékszabályok, vagyis a törvény betűje által nem szabályozott közéleti
területek egészséges működésének kialakulásában komoly szerepe volt a politikai
szereplők által személyesen tanúsított etikus magatartásnak. Enélkül a demokrácia
csak üres keret, és a résztvevők magatartása csak riasztó passzióként tűnik fel a
polgárok számára. Igen nagy szüksége van arra az országnak, hogy az elit valóban
etikus, valódi emberi értékeket felmutató politikusi magatartásokat tudjon hiteles példaként
az országnak bemutatni.
A demokrácia tartalma
Amikor a brit kormány egyik minisztere képes volt úgy együtt dolgozni legnagyobb
politikai ellenfelével, a miniszterelnökkel, hogy minden lépését a lojalitás és hűség
vezette, jegyzékeket, javaslatokat gyártott a miniszterelnök számára, miközben ifjúkora
óta a legnagyobb álma a miniszterelnökség volt, és mindezt nem személyes ambíciói
kiélésére használta, mert magasabb szempontok alapján gondolkozott.
Amikor háborús helyzetben is törvényesen működik a parlament, akkor a demokrácia a
szabad emberek együttműködésének az eposzává válik, a szabadság megvédésére szövetkezve.
Amikor valójában lehet látni, hogy a liberális szabadságjogok nem a tankönyvek találmányai,
hanem hatékonyan működnek zsarnoki támadással szemben a nemzet fő összetartó
erejeként. A második világháborúban Angliát demokratikus rendszere, szabadságszeretete
és hiteles miniszterelnöke mentette meg a bukástól.
Valódi konzevatív politika akkor lesz, ha a politikusok saját életükben is megvalósítják
a hiteles emberi értékeket, és mások értékeinek és teljesítményének a
tiszteletben tartását.
Jó lenne hinni ennek a kormánynak. Valóban szükség van a polgári értékek megteremtésére,
bemutatására, de a kormány akkor lesz hiteles, ha kinevezései, napi cselekedetei is a
törvények és a jogosság tiszteletét sugározzák, nem pedig az ország állampolgáraira
jelenleg amúgy is jellemző magatartást, amely számára a törvények megtartása
teher, és a törvényekben bet? szerint meg nem határozott területeken próbálja tágítani
a jogosság határait a jogtalanság, a törvényes jogtalanság irányába.
Úgy tűnik, hogy hiába történik hivatkozás a szabadelv? elődökre, a republikánus-köztársasági
nemzettudatnak, a hozzákapcsolódó gondolkozásnak és gyakorlatnak semmi nyoma
jelenlegi politikai életünkben. A republikánus hazafiság gondolatáról szóló
TGM-cikkeknek a liberális értelmiség részéről történő elutasítása azt a végzetes
hibát jelentette az SZDSZ számára, hogy a párt politikai filozófiája szűk
spektrumba szorult, és ez volt a választások elvesztésének talán legfontosabb
szellemi előzménye. A szocialisták népfrontos íz? gondolkodásmódjától ez a
politikai gondolat ugyan távol van, de jó eshetőség van arra, hogy akár jobb, akár
baloldalon az az erő, amelyik ezt a magyar politikai hagyományt élővé tudná tenni,
nemcsak valós befolyást tudna szerezni a társadalomban, hanem az ország jelen helyzetében
ez a legkomolyabb távlatnyitó gondolat is lehetne.
Nincs új a Nap alatt
Visszatérve gondolatmenetünk kiindulópontjához persze kérdés, hogy annak a kornak a
gondolatai hoznak-e gyakorlati hasznot a mai kor számára. Talán igen. Mindenesetre Jókai
És mégis mozog a föld cím? irányregényében van egy rendkívül izgalmas beszélgetés
József nádor és Jenőy Kálmán, a konzervatizmus és a liberalizmus között. József
nádor gondolatmenetének vezérfonala annak a magyar nemzetnek a féltése, amelyik nem
állhatatos a harcban, nem kitartó a munkában; mi lesz vele, ha beszáll a nemzetek közötti
versenybe, ezzel a néppel, amelyik tisztviselői fizetését összegyűjtve szőlőt vásárol,
bezárkózik kiskertjébe és kikerüli a versenyt? Szerinte a nemzetet a hagyományos
rendszer és értékek védelmével kell védeni.
Jenőy ezzel szemben elmondja, hogy vállalni kell a versenyt, bebizonyítani, hogy ebben
a helyzetben is helytállunk. "Jelenleg a külföldi pénz fél hozzánk jönni.
Koldusok nemzete vagyunk, kik magukat uraknak álmodják." De vállalni kell a versenyt,
mert a nemzet oly életképes, hogy ebben a helyzetben is megállja a helyét.
Meghökkentő, hogy az 1871-ben írott regényben hány olyan kérdés vetődik fel, amely
még ma is foglalkoztatja a közvéleményt.
A földkérdésre csattanós választ ad Tóth Máté, egy 40 ezer holdas parasztember. A
más országokból beköltöző jövevényekre azt mondja: "Agyonverni őket, ha tehetnénk,
se akarnánk, s ha akarnánk, se tehetnénk. Szemünk előtt van a régi zsidók, Ábrahám,
Izsák példája: dolgozunk és gyarapodunk, így tartjuk meg a földet."
Lehet, hogy ilyen egyszer? az egész?
1998. 10. 10. (II/41)
