Hogyan és miért szervezték az elnökjelölti programsorozatot?
– Az elnökjelölti fórumoknak régi hagyománya van a CBN-nél, de idén bekapcsolódott a Regent Egyetem is, ami a Liberty Egyetem mellett az ország legjelentősebb evangéliumi keresztény felsőoktatási intézménye. Így a forma is változott, a politikai vitafórum helyett a rendezvények az egyetem vezetőképző mesterképzése keretében zajlottak. Ennek megfelelően nem egyetlen vitaestet tartottunk, hanem minden republikánus jelöltet meghívtunk, hogy azonos feltételek mellett bemutatkozzanak. Az egy-egy órás időkeretből nagyjából 15 percet beszélhettek a jelöltek szabadon, további 20-30 percben a CBN és a Regent Egyetem alapítója, Pat Robertson kérdezte őket, míg a hátralévő időben a közönség kérdezhetett. Ez az egységes forma lehetőséget kínált a résztvevőknek arra, hogy egymáshoz képest is értékeljék az egyes aspiránsokat.
Mindenkit meghívtak a republikánus mezőnyből?
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »
Emlékezés az aradi hősökre
Kik érted haltak »
Kicsoda Charlie Kirk, Trump titkos fegyvere?
A 31 éves evangéliumi keresztény influenszer, aki egyetemisták millióit mozgósította a választások előtt »