hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Füstbe ment nagymecsetterv
Most nem épül iszlám hatalmi jelkép Budapesten

2015. 05. 21.
Május 15-én a Vigyázó! blog adott hírt róla, hogy egy Budapestre tervezett gigantikus muszlim vallási és kulturális központról készült terveket publikált egy török vallásügyi alapítvány. A terveket Magyarországon elsőként közlő Magyarországi Muszlimok Egyházának vezetője hamar világossá tette, hogy a komplexum építése nem a hazai muszlim közösség kezdeményezése volt, majd az is kiderült, hogy a török kormány már tavaly is tárgyalt magyar illetékesekkel a kiszemelt telekről. Zavaros önkormányzati nyilatkozatok, dodonai kormányfői mondatok következtek, de hétfőre kiderült: Kőbányán nem lesz nagymecset.

Tarlós István főpolgármester az Indexnek világossá tette: egyelőre nem lesz gigamecset Budapesten, Kőbányán pedig biztos nem. Úgy tudjuk, kormányzati körökben a közvélemény reakcióját is figyelték az ügyben, ami a bevándorlás és terrorizmus témájában épp most induló nemzeti konzultáció körüli hangulatot is befolyásolta. A közvélemény a témában megjelent cikkekhez írt kommentek és Facebook-bejegyzések alapján mindenesetre nem örülne egy budapesti óriásmecsetnek. Az ellenérvek között többen hivatkoztak arra, hogy a budapesti muszlim közösség méretét messze meghaladó méretű intézmény inkább az Erdogan török elnök által meghirdetett befolyásszerzésről szól, mintsem a szabad vallásgyakorlásról.

A jelenlegi török államfő még 1997-ben, ellenzéki politikusként kijelentette: „A mecsetek a mi kaszárnyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a híveink a katonáink”. A bíróság akkor Erdogant még vallási gyűlöletkeltésért 10 hónap fogházra büntette, ám azóta Törökország alapvetően megváltozott, és ma már elnökként a „vallási diplomácia” keretében gyakorolhatja korábban megfogalmazott hódítási stratégiáját – például a Balkánon.

Profi munka

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!