hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véres félhold

2013. 10. 03.
Iszlamista elemzők szerint Afrikában tízezrekben mérhető a naponta kereszténnyé váló muzulmánok száma. A jelenséget a radikális muszlim csoportok – elsősorban a kontinens középső részén – sok esetben nem térítéssel, hanem tizedeléssel igyekeznek visszaszorítani. Célkitűzéseik között szerepel az is, hogy Afrika legyen az első iszlám kontinens. Ezek a törekvések olyan afrikai országokban is tetten érhetők – különösen az Arab Tavasz óta –, amelyekben nem az iszlám lakosság van többségben, vagy korábban nem volt feszültség a keresztények és muzulmánok között. Összeállításunkban a fekete kontinens Jézus-hívők szá­mára legveszélyesebb országaira vetünk egy-egy pillantást.

A kenyai terrortámadás elkövetőit „exportáló” Szomália – az Open Doors nemzetközi jogvédő szer­vezet jelentése szerint – a legveszélyesebb afrikai ország a keresztények számára (világviszonylatban pedig az ötödik helyet foglalja el). A szélsőséges iszlám és az al-Shabaab (Az Ifjúság) nevű terrorista csoport itt nem csupán a keresztényekre veszélyes, hanem a mérsékelt muzulmánokra is.

Az általános korrupció és erőszak szintén nem a keresztényeknek kedvez. Valójában itt senki sem lehetne keresztény a muzulmán vezetők nézete szerint, vagyis az életével játszik, aki nyíltan felvállalja a hitét, vagy akár csak felmerül a gyanú vele kapcsolatban. A rég­óta zajló iszlám radikalizáció miatt a lakosságnak csupán 0,34 százaléka tartozik valamelyik keresztény irányzathoz.

A veszélyeztetettségi listán 10. helyet elfoglaló Eritrea hosszú idő óta harcokat folytat a szomszédos Etiópiával. A kormány egyik képviselője azonban nemrégiben másik két fő ellenséget is megnevezett: az AIDS-et és a független protestáns keresztény közösségeket. A 60 százalékban muzulmán országban a keresztény csoportok közül az ortodox egyház együttműködik a kormánnyal, hajlandó besúgóként kiszolgálni a kormány céljait. Az erőteljes iszlamizáló törekvések miatt azonban ez még nem feltétlenül jelent számukra biztonságot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!