hetilap

Hetek hetilap vásárlás
WikiLeaks-akták: Titkok, elhallgatások és zsarolások
Külügyből közügy

2010. 12. 03.
„A történelem legnagyobb diplomáciai botránya”, „Soha nem szenvedett ekkora titkos adatvesztést egy nagyhatalom” – ilyen vélemények jelentek meg, miután kiderült, hogy a WikiLeaks sorra publikálja az Egyesült Államok több százezer diplomáciai és külügyminisztériumi jelentését. A dokumentumok tanúsága szerint gyakran előnyösebb helyzetben vannak azok az országok, amelyek az Egyesült Államok „ellenségei”, mint azok a nemzetek, akik hivatalosan „szövetségesei”. A fél világ érintett a botrányban, amelyben a most nyilvánosságra került titkos dokumentumok sok esetben felülírták az eddigi nyilvánosan propagált álláspontokat, a sorból Magyarország sem maradt ki.

Eddig mintegy félszáz országból, köztük Magyarországról is tartalmaztak diplomáciai jelentéseket azok a fájlok, amelyeket vasárnap kezdett el felölteni az internetre a WikiLeaks. A portál ezt megelőzően néhány vezető lapnak is továbbította a dokumentumokat, amelyek a hét során már a nyilvánosság elé tártak bizonyos részleteket a hatalmas adathalmazból. A diplomáciai táviratok egy része a világhálón is elérhető már, tartalmuk és jelentőségük változó. A dokumentumok között különböző titkosítású jelentéseket találunk, amelyekben azonban a közös az, hogy eddig ezekbe csak a vezető politikusok, illetve a diplomáciai testület (CD vagyis corps diplomatique) csupán szűk rétege kaphatott bepillantást. A kiszivárgott jelentések azonban nemcsak az amerikai CD hírnevére és a fogadó országgal kiépített bizalomra - amely részben a közös interakciók során kölcsönösen megosztott információk titoktartó kezelésén alapul - mérnek csapást, de szerecsenmosdatásra kényszerítik a kormányzatot, sőt, Washington és bizonyos esetekben a fogadó ország diplomatái által a dokumentumokban idézett vezető politikusok is magyarázkodásra kényszerültek.

A WikiLeaks honlapján eddig publikált jelentések között (az oldal azt ígéri, hogy folyamatosan fogja közzétenni a birtokába került aktákat) találtunk olyat, amely a 2009-es német választási kampányról szóló beszámolójában Angela Merkel kancellárt nemes egyszerűséggel a „Teflon" becenévvel illeti. Egy másik sürgöny Vlagyimir Putyint „alfa-hímnek" nevezi. A nyilvánosságra került iratok között azonban korántsem ezek vagy a líbiai vezető, Moammer Kadhafi fóbiáiról szóló beszámolók okozták a nagy felzúdulást - aki, mint kiderült, nem szeret emeleten tartózkodni, a legritkább esetben repül víz felett, és mindenhová elkíséri szőke, Galina nevű ukrán ápolónője.

A vezető politikusokat és a diplomáciai elitet leginkább az eddig a plénum elől elrejtett, geopolitikai játszmák és stratégiai kérdések ügyében történő állásfoglalások, tervek és elemzések kiszivárogtatása aggasztja, amely soha nem látott méretű nyilvánosság elé tárja a CD és kormányzati színfalak mögötti kézfogásokat és vélekedéseket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!