hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Golyózápor
Szerelemféltés állhat az alsóörsi rendőrgyilkosság hátterében

2010. 08. 06.
Szerelemféltés állhat az alsóörsi rendőrgyilkosság hátterében, állították a Heteknek az áldozatot és a tettest is jól ismerő helybeli forrásaink. A rendőrt lelövő férfi öngyilkos lett, és meghalt egy, az ügyhöz semmilyen módon nem kapcsolódó 21 éves, vétlen főiskolás is.

Szerda hajnalban, éjfél után kezdődött Alsóörsnél az a lövöldözés, mely során egy rendőr és egy civil személy életét vesztette. Gamauf János főtörzsőrmester és társa, egy szakközépiskolás rendőrgyakornok egy Ford Fiesta utasait igazoltatták, amikor egy arra haladó sötét színű autóból tüzet nyitottak rájuk. Gamauf Jánost a hátán érték a gyilkos lövések. Meghalt az igazoltatott autóban ülő 21 éves fiatalember, N. Ádám is, egy másik utas pedig megsérült. A Ford Fiestában ülő öt fiatal - 16-25 év közötti Zala megyei fiatalok - egy Zala megyei szórakozóhelyről tartottak hazafelé, amikor igazoltatták őket.

A Független Hírügynökség információi szerint az igazoltatást végző rendőröktől 30 méterre egy autó állt meg, abból kifejezetten a rendőrt vették célba: négy lövés a testét, egy a fejét érte. A Fiestában ülő fiatalokat eltévedt lövedékek találták el.

A rendőrség közlése szerint Gamauf Jánosnak esélye sem volt arra, hogy szolgálati fegyverét elővegye, a testét ért lövésekbe azonnal belehalt. A rendészeti szakközépiskolás gyakornoknak nem volt fegyvere. A Kossuth Rádió szerint tizenkét lövésnyomot találtak, fültanúk sorozatlövésről számoltak be, ezek alapján feltételezhető, hogy automata kézi fegyverből, géppisztolyból adták le a lövéseket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!