A leendő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője és a miniszterelnök-helyettes a korábbi frakcióvezető, Navracsics Tibor lesz. Az angolul felső, szerbhorvátul pedig középfokon beszélő politológus-jogász az első Fidesz-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal Sajtó- és Információs Főosztályának vezetője volt, 2002-től a Fidesz-frakció politikai elemző főosztályát vezette, majd frakcióvezető lett. Orbán Viktor már múlt csütörtökön bejelentette, hogy a veszprémi politikus feladatai közé tartozik majd a kormányzati munka koordinálása is, ami de facto azt jelenti, hogy míg a kormányfő stratégiai és elvi döntéseket hoz majd, a napi munka irányítása Navracsicsra hárul.
Hivatalosan még meg nem erősített információk szerint a politikai államtitkár, a KDNP-s Rétvári Bence, a közigazgatási államtitkár pedig Gál András Levente lesz. A Heti Válasz úgy tudja, államtitkári szinten az igazságügyért Répássy Róbert lesz felelős, a romaintegrációt, kisebbségeket érintő témákon Balog Zoltán dolgozik majd, a kormányzati kommunikáció felelőse pedig Kovács Zoltán lesz.
Orbán helyettese
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »