hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aggasztóan aktuális ma az Élet Menete
Németh Sándor beszéde

2010. 04. 30.
Minden korábbinál többen, mintegy 32 ezren emlékeztek a holokauszt áldozataira, és tiltakoztak az újnyilas előretörés ellen az Élet Menetén vasárnap. A felvonuláson jelen voltak közéleti személyiségek, művészek, szocialista, kereszténydemokrata és fideszes politikusok, valamint együtt vonult az emlékezőkkel Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Az esemény főszónoka Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze volt, akinek beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Aggasztóan aktuális ma az Élet Menete, és fájdalmas az emlékezés a holokauszt áldozataira. Talán sokan úgy véltük: ha a 20. század előtti történelmi tragédiákból nem is tanult az utókor, de a náci és a velük kollaboráló nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságokból és népirtásból levonta a megfelelő tanulságokat. Tévedtünk. A náci Ma­gyarország tradícióját és gonosz szellemiségét megidéző Jobbik fanatikus képviselői immár az Ország Házában jelenítik meg azt a nemzetpusztító, átkozott örökséget, amely ellen közel hatszázezer magyar zsidó, több ezer roma és más közösséghez tartozó ártatlan áldozat vére kiált az utókorhoz és - személyes hitem szerint - Istenhez.

Márpedig ha a fanatikus ember ellenőrizhetetlen hatalomra tesz szert, és démonizálódik a gyűlölettől, képes felebarátját megnyomorítani. Képes embertársa jogait, méltóságát agyagba taposni, ké­pes legnagyobb kincsétől, az élettől megfosztani, ráadásul emberi mivoltát leginkább megszégyenítő módon. Ezt is bizonyítja a történelem. És azt is, hogy a vészkorszakok dühöngése után az emberiség kevéssé tudja az áldozatokat kárpótolni. Az elpusztított életeket és elrabolt sorsokat visszaadni pedig képtelen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!