hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ami a Jobbik képviselőjelöltjeinek bemutatásából kimaradt
Arcvonal

2010. 01. 23.
Orvosok, jogászok, mérnökök, vállalkozók, tanítók, gárdisták, egykori csurkisták, néhány kiábrándult fideszes, antiszemiták és rasszisták. Fenti foglal­kozások és ismérvek világlanak ki elsőként a Jobbik parlamenti képviselőjelölt-listáját bön­gészve. A párt a hét végén mutatta be egyéni indulóit.

Budapesten indul Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke, európai parlamenti képviselő. Nevéhez fűződik az emlékezetes eset, amikor Magyar Gárda-egyenruhában jelent meg az Európai Parlamentben, a folyóson közlekedő EP-képviselők pedig szerelőnek nézték. Szegedi a Jobbik hétvégi kampánynyitó rendezvényén az SZDSZ betonba döngölt orráról és Lendvai Ildikóról, mint vasorrú bábáról beszélt, a napokban pedig arról értekezett, hogy Szlovákiát ki kellene zárni az Európai Unióból. Ugyancsak ő volt az, aki 2008. október 18-án Olaszliszkán, a cigánybűnözés elleni fáklyás felvonuláson Kiss Róberttel, a Magyar Gárda főkapitányával a menet élére állt, és beszédében úgy fogalmazott: „Nincs több pénz a cigánygyerekek gyártására."
Szintén a fővárosban, a II. kerületben méretteti meg magát

Balczó Zoltán főiskolai docens. A Jobbik alelnöke, 2009-től az EP-képviselője, Balczó András olimpiai és világbajnok öttusázó testvére. Szervezett keretek között 1992-ben kezdett politikával foglalkozni, amikor az MDF tagja lett. A Demokrata Fórum szakadását követően a MIÉP-be lépett be. 2003 októberében csatlakozott az akkor megalakuló Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz. Nevéhez fűződik a Jobbik első programja, ami a Rend a liberalizmus ellen címet viselte. Az utóbbi időben a párt euro-szkeptikus politikájának megjelenítője, többször felszólalt az unió alkotmányos szerződése, valamint később a Lisszaboni Szerződés ellen is.
Vona Gábor, a párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje szülővárosában, Gyöngyösön indul.

Ütős jelöltek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!