hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A futball megrontói
„Az európai labdarúgás legnagyobb megvesztegetési botránya”

2009. 11. 27.
„Soha nem gyanakodtam egyik játékosomra sem” – szögezte le a Heteknek adott nyilatkozatában George F. Hemingway. A Budapest Honvéd első emberét lapunk azt követően kereste meg, hogy hivatalossá vált: a magyar klub is érintett az elmúlt napokban kirobbant nemzetközi bundabotrányban. Ami még fájdalmasabb: egyes külföldi médiumok további magyar bajnoki mérkőzések kapcsán is fogadási csalásokat emlegetnek.

„Bűnözőkkel állunk szemben" - áll az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közleményében, amelyet a több órán át tartó szerdai, nyoni értekezletet követően adtak ki. A nyilatkozat azt a hét nemzetközi kupamérkőzést is megnevezte, amellyel kapcsolatosan az UEFA bundázás gyanúja miatt indított vizsgálatot. A találkozók között szerepel sajnálatosan a júliusban játszott Fenerbahce-Budapest Honvéd találkozó is. A magyar érintettség egyértelműbb, ha hozzátesszük: a gyanú a kispesti Honvédot érinti elsősorban, a török Fenerbahce közreműködését nem is vizsgálják.

Az UEFA azt követően határozott a „válságértekezlet" összehívásáról, hogy múlt héten a bochumi államügyészség és rendőrség közzétette: egy nemzetközi bűnbanda szervezésében csak a 2009-es naptári évben kilenc európai ország több mint 100 (sőt, akár 200!) mérkőzésének eredményeit befolyásolták különféle módon. „Az európai labdarúgás legnagyobb megvesztegetési botránya ez" - hangzott az UEFA szóvivőjének nyilatkozata néhány nappal ezelőtt. És valóban, egyes híresztelések szerint a mérkőzéseket manipulálni képes játékosok, bírók, edzők, sportvezetők tucatjait vették rá a találkozók menetének megváltoztatására, ráadásul nemcsak pénzzel (avagy a régies kifejezés szerint: bundával), hanem adott esetben fenyegetésekkel, zsarolásokkal is. Fontos hangsúlyozni, hogy elsősorban fogadási botrányokról van szó, nem a „híres-hírhedt" Bernard Tapie-féle módszerekről - vagyis nem klubok, klubtulajdonosok manipulálták a találkozókat, az igazi áldozatok éppen a csapatok, így a Honvéd is. No meg a hűséges szurkolók. „A Budapest Honvédnak ehhez semmi köze sincsen, sem nekem, sem pedig az itt dolgozóknak. Esetleg spicli játékosokról lehet szó" - szögezte le a Heteknek George F. Hemingway klubvezető.

Napok óta tudni lehetett már, hogy mintegy 13 bajnoki találkozó kapcsán Magyarország is érintett a botrányban; gyorsan meg is kezdődött a találgatás a gyanús mérkőzésekről. A Budapest Honvéd európai kupameccsével szemben megfogalmazott hivatalos gyanú felmerülése viszonylag új fejlemény. Már csak azért is, mert az eredmény (5-1 a török gárdának) nekünk, magyaroknak túlságosan is realisztikus.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!