hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Oltani vagy nem oltani?
Elkényeztetett gyerekhez hasonlítják Európát

2009. 11. 01.
Miközben Barack Obama vészhelyzetet hirdetett ki a sertésinfluenza miatt, és az Egyesült Államokban folytatódik a tömeges oltási program, Európa lakossága alig mutat érdeklődést az új vakcina iránt. A francia egészségügyi miniszter elkényeztetett gyerekekhez hasonlította azokat, akik nem akarják beoltatni magukat, pedig korábban még nem volt arra példa, hogy egy világjárvány közepén az emberiség már az oltóanyaggal is rendelkezett. Németországban az váltott ki felháborodást, hogy kiszivárgott: a kormány és magas rangú tisztviselők nem ugyanabból az oltásból kapnak, mint a lakosság többi része.

Lényegesen csökkent az oltás iránti igény Franciaországban az elmúlt időszakban. Amíg egy hónappal ezelőtt még a lakosság 55 százaléka oltatta volna be magát az új vírussal szemben (29 százalék „biztosan", 26 százalék „valószínű­leg"), a vírustól való félelem mára jócskán lecsökkent. Az Ifop közvélemény-kutató intézet által a múlt héten végzett felmérés szerint a lakosság mintegy 17 százaléka gondolkodik azon, hogy beadatja magának a vakcinát, 82 százaléka viszont biztosan nem, vagy valószí­nűleg nem kéri az oltást. A vakcina elutasítása egyre jobban aggasztja a francia egészségügyi minisztériumot, amely 94 millió dózist rendelt az új szérumból. Ezzel a mennyiséggel a lakosság mintegy 70 százalékát be lehetne oltani, eddig azon­ban csak kevesen éltek a lehető­séggel.

Az oltás népszerűsítése érdekében az egészségügyi minisztérium új kampányt indított. Az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón a megle­hetősen bosszús Roselyne Bachelot Narguin egészségügyi miniszter kifejtette: „A közvélemény nagyon feledékeny, és már nem emlékszik arra, hogy milyen változásokat hoztak a tetanusz, a diftéria vagy a gyermekbénulás elleni vakcinák. Az oltással szembeni ellenállás leginkább az elkényeztetett gyermekek viselkedéséhez hasonlít." A bejelentésen részt vett Claude Hannoun professzor is, az influenza történelmének specialistája, aki még a negyvenes években kezdett el foglalkozni ezzel a betegséggel. Hannoun professzor szerint a jelenlegi járványt nem lehet félvállról venni, két hónap alatt megkerülte ugyanis a földet, háromszor gyorsabban, mint az ázsiai influenzának nevezett, 1957-es világjárvány. „Ez a vírus nem olyan, mint a többi. Szemben a többi ismert influenzavírussal, elég jól alkalmazkodik az enyhe hőmérséklethez is. Az Egyesült Államokban bekövetkezett új kitörés arra figyelmeztet bennünket, hogy biztosítanunk kell a megfelelő oltási rendszert."

Az angol beteg

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!