hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gárdák Európa-szerte

2007. 09. 12.
Európa számos országában működnek illegális félkatonai szervezetek. Közös jellemzőjük a nacionalizmus, az idegengyűlölet, az öntörvényűség és az erőszakhoz való vonzódás. A különböző gárdáknak a mindennapokra gyakorolt hatása viszont meglehetősen eltérő: míg például a Magyar Gárda jelenleg „operettfázisban” van, egyes szerb szabadcsapatok merényletekkel és tömeggyilkosságokkal állnak összefüggésben. Gárdakörkép.Gárdák Romániája

A két világháború között működő fasiszta Vasgárda (másik nevén Mihály
Arkangyal Légiója vagy egyszerűen Legionárius Mozgalom) 1939-ben meggyilkolta az
ország akkori kormányfőjét, Armand Cãlinescut, majd egy évvel később a
legnagyobbnak tartott román történészt, Nicolae Iorgát is, aki 1931 és 1932
között szintén Románia miniszterelnöke volt.

A kommunizmus idején betiltott Legionárius Mozgalmat egykori tagjai 1989 után
újraszervezték, és rövid időn belül nagyszámú fiatal is belépett
szélsőjobboldali szervezeteikbe. A legionáriusok mindmáig legálisan működnek,
egyik legaktívabb szervezetük az Új Jobboldal (Noua Dreaptã), amelynek jelvénye
a horogkeresztre emlékeztető kelta kereszt, s amely nyíltan idegengyűlölő,
homofób, antiszemita, NATO- és EU-ellenes.

Programja természetesen a Vasgárdáéból merített (no meg a legionárius érzelmű
román értelmiség ideológiájából), s fekete egyenruháit az Új Jobboldal számos
félkatonai táborában vagy „polgári” akciója során az ország sok városának utcáin
látni lehet. Ők tüntetnek például menetrendszerűen a bukaresti melegparádék
alkalmával, s tagjaiknak köszönhetően az ilyen alkalmak rendszerint
tettlegességig fajulnak.

A Legionárius Mozgalom ideológiája alig különbözik a hasonszőrű erdélyi magyar
szervezetekétől. Ezek egyike az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnevezésű egyesület,
melynek táboraiban a katonaruhás Székely–Magyar Nemzetőrség felvonulása óriási
szenzációnak számít – tagjai között mind erdélyi mind magyarországi fiatalok
megtalálhatóak. Céljuk a trianoni békediktátum által létrehozott határok
felszámolása, illetve székelyföldi autonómia megalapítása.



A román Új Jobboldal melegellenes tüntetése

Félkatonai egységek Szerbiában

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!